Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Most kell tüzérnek jelentkezni!

Ha kedd, akkor HadERŐ!

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Horváth Sztaniszláv archív felvétele |  2024. február 5. 15:24

Ezen a héten is aktuális és izgalmas témákkal jelentkezik a „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” Az M1 katonai magazinműsora február 6-án, kedden 11 óra 33 perctől látható a csatornán.

0128_HSZ

Az eheti adásban kiemelt szerepet kapnak a Panzerhaubitze 2000 önjáró lövegek. Az „Embert a vasra” elnevezésű toborzókampány második fázisában elkötelezett fiatalokat várnak a tatai tüzérekhez, akik a világ egyik legmodernebb tüzérségi eszközét, a PzH-t fogják irányítani. A február 12-ig tartó felhívásban bruttó 737 ezer forintos illetménnyel várják a 18. életévüket betöltött fiatalok jelentkezését.

Az elmúlt heti adásban megismertük az MH Kiberműveleti Parancsnokság feladatkörét, a február 6-i epizód pedig bemutatja azokat a katonákat, akik a kibertér védelmével foglalkoznak. Ők azok, akik adatokat gyűjtenek a közösségi médiából, amelyeket aztán különböző elemzések során megvizsgálnak, ezzel segítve a többi alakulat munkáját. A műsorban kiderül az is, hogy miért jelent veszélyt az átlag felhasználóra, ha túl sok információt oszt meg magáról a közösségi felületeken.

Új epizóddal folytatódik a veszprémi „Szikla” komplexum bemutatása. Hazánk egyik legszigorúbban védett katonai bázisán a katonák az év minden napján azért dolgoznak, hogy hazánk légtere biztonságos legyen. A megszokottól eltérő feladatkörhöz különleges szaktudás szükséges, ezért meteorológiai és atom-, biológiai-, illetve vegyivédelmi szaktudással is rendelkeznek az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ szakemberei.

Végül, de nem utolsósorban az adásból megismerhetik a Honvéd Kadét Programot, amelynek előnyeiről többek között maguk a kadétok nyilatkoznak.

Ne feledjék! Minden kedden délelőtt „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” az M1-en!