Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva az olajfegyverhez nyúl?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. augusztus 29. 8:29

Oroszország korlátozhatja nyugatra irányuló olajszállításait már a következő napokban, válaszul az EU szankciófenyegetéseire és a NATO fekete-tengeri akcióira – írta a pénteki The Daily Telegraph. Grúzia eközben nemzetközi vizsgálatot követel az augusztusi események ügyében.

A legnagyobb brit konzervatív napilap szerint Moszkvában olyan értesülések bukkantak fel, hogy orosz olajcégek utasítást kaptak a Kremltől a németországi és lengyelországi olajkivitel csökkentésének előkészítésére. A vezető olajtermelő cég, a Lukoil igazgatóit állítólag “készültségbe helyezték" a hétvégére – áll a brit lap pénteki írásában.

A The Daily Telegraphnak egy név nélkül idézett, magas rangú üzleti forrás azt mondta: a cég vezetését utasították arra, hogy álljanak készen a szállítások leállítására akár már hétfőtől.
A lap kiemeli: egy ilyen akció egybeesne az EU hétfői rendkívüli csúcsértekezletével, amelyen az Oroszország elleni esetleges szankciók is napirendre kerülhetnek.
A globális olajellátási helyzet továbbra is feszes, annak ellenére, hogy Észak-Amerika, Európa és Japán gazdasága egyaránt lassul. Az orosz szállítások leállása e kényes időszakban még sokkal magasabbra, akár 150-200 dollárra is felhajthatja a hordónkénti olajárat – áll a The Daily Telegraphban.
Az amerikai és európai adósságpiaci kockázati felárak máris szélsőséges stresszhelyzeti szinteken járnak, és egy újabb olajár-kiugrás megrendítené a pénzpiacot. A Kreml nyilvánvalóan tudatában van annak, hogy milyen rendkívüli befolyása lenne, ha most csapna oda – fogalmaz a brit lap.
A világ harmadik legnagyobb, 580 milliárd dolláros devizatartalékának birtokában Oroszország hajlandónak tűnik még arra is, hogy kockára tegye megbízható nemzetközi partneri hírnevét geostratégiai ambíciói érdekében – írta a pénteki The Daily Telegraph.

A lap szerint a széleskörű várakozás inkább az, hogy Oroszország a gázellátást korlátozná, ha Európára akar nyomást gyakorolni. A földgázt nagyon nehéz más forrásokból helyettesíteni, ám a gázszállítások korlátozását az Egyesült Államok nem szenvedné meg.
Az olaj jobb fegyver arra, hogy csapást mérjenek vele a szélesebb értelemben vett nyugati világra: az olajárat globálisan jegyzik, és az amerikai gazdaság súlyos károkat szenvedne az azonnali átgyűrűző hatások révén, áll az elemzésben.
Oroszország az EU olajszükségletének 26 százalékát szállítja, az uniós földgázimportnak pedig a 29 százalékát adja.

Grúzia azt kérte, hogy folytassanak le nemzetközi vizsgálatot annak kiderítésére, hogy melyek voltak a hónap elején Oroszországgal kialakult fegyveres konfliktusának okai. “Itt az ideje annak, hogy kiderüljön az igazság. Oroszország bűncselekményeket követett el Grúza megszállása előtt és az invázió idején" – fogalmazott közleményében a grúz külügyminisztérium.
A dokumentum szerint a kaukázusi köztársaság már korábban is nyomatékosan kérte a világ közösségét, hogy állítson fel egy független nemzetközi vizsgálóbizottságot azzal a megbízatással: tárja fel a konfliktust kiváltó okokat.

Grúzia és Oroszország kölcsönösen azzal vádolja egymást, hogy a másik fél kezdeményezte az ellenségeskedéseket, és hajtott végre etnikai tisztogatást. A minisztérium közleménye azt is állította, hogy orosz katonák és milicisták emberek ezreit kényszerítették otthonuk elhagyására, felgyújtották házaikat vagy kirabolták őket, illetve erőszakos cselekményeket és gyilkosságokat követtek el.

CímkékNATOvizsga