Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva Kadhafi halála körülményeinek tisztázását követeli

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. október 22. 19:24

Oroszország Moammer Kadhafi volt líbiai diktátor halálának tisztázását követeli. Kadhafi halála számos kérdést vet fel, és nemzetközi vizsgálatra van szükség a körülmények tisztázására – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Golosz Moszkvi, a Ragyio Rossziji és az Eho Moszkvi rádióknak nyilatkozva.

„A tényekre és a nemzetközi jogra kell támaszkodnunk. Ez utóbbi szerint a fegyveres konfliktusokban a genfi egyezményben lefektetett nemzetközi emberiességi szabályok az érvényesek. Ezek szerint, ha a háborús konfliktus résztvevője fogságba esik, különleges eljárásokat kell vele szemben alkalmazni, beleértve azt is, hogy a sebesültnek orvosi ellátást kell biztosítani, és határozottan tilos megölni. A felvételek alapján arra lehet következtetni, hogy Kadhafi sebesülten esett fogságba, és fogolyként megfosztották az életétől" – szögezte le Lavrov.

Az orosz diplomácia irányítója hozzátette: meggyőződése, hogy a NATO-nak a menekülő Kadhafi konvoja elleni légitámadásának semmi köze nem volt a líbiai berepülésmentes övezet biztosításához. Ezért a miniszter szerint a Kadhafi halálának körülményeit és a NATO-erők tevékenységének ebben játszott esetleges szerepét nemzetközi vizsgálatnak kell tisztáznia.

Lavrov ugyanakkor hozzátette: Kadhafi régen elveszítette a legitimitását. Emlékeztetett, hogy a békés tüntetéseket a Kadhafi rendszer durva katonai erővel nyomta el. Kadhafi halálának tényét és körülményeit egyelőre nem lehet egyértelműen értékelni – tette hozzá.

Konsztantyin Koszacsov szerint első pillanatra lincselésnek tűnik az eset. „Objektív tájékoztatásra van szükségünk Kadhafi halálának körülményeiről" – írta a duma külügyi bizottságának elnöke pénteken a blogjában. „Kadhafi halála nem oldja meg a líbiaiak problémáját" – írja a befolyásos politikus. A nyugati sajtóban a líbiai nép győzelméről beszélnek. „Az út azonban egyenesen a pokolba is vezethet" – figyelmeztet Koszacsov, aki saját maga „vegyes érzelmeket táplál" az ügy kapcsán.

Oroszország a Kadhafi-rendszer egyik fontos kereskedelmi partnere és az egyik legnagyobb fegyverszállítója volt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának Líbia elleni határozata Oroszország vétója ellenére vált lehetővé. A líbiai légitámadásokat Moszkva egyfolytában bírálta.