Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva külföldi haditengerészeti bázisok létesítéséről tárgyal

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. július 28. 14:20

Oroszország külföldi haditengerészeti bázisok létesítéséről tárgyal Kubával, Vietnámmal és a Seychelle-szigetekkel – közölte július 27-én, pénteken az orosz haditengerészet vezetője a RIA Novosti hírügynökség jelentése szerint.

Viktor Csirkov altengernagy elmondta: Moszkva orosz hajókat kiszolgáló karbantartó és utánpótlási létesítmények felállításáról tárgyal a három országgal, de további részleteket nem árult el a tervekről.

Oroszország egyetlen, az egykori Szovjetunió határain kívül eső haditengerészeti bázisa a szíriai Tartúsz kikötőjében található. Elemzők szerint a szíriai bázis – a Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjével kötött nagy értékű fegyverüzletek mellett – jelentős szerepet játszik abban, hogy Oroszország nem támogatja a külföldi beavatkozást a 17 hónapja erőszak sújtotta közel-keleti országban.

Csirkov altengernagy bejelentése megfigyelők szerint fordulatot jelent Oroszország részéről a külföldi katonai támaszpontokat illetően. Moszkva az előző évtized elején – Vlagyimir Putyin első elnöksége alatt – bezárta egy vietnámi haditengerészeti bázisát és egy kubai hírszerzési központját is.

A májusban harmadik elnöki ciklusát megkezdett Putyin a közelmúltban a hadsereg megerősítésének szükségességét hangsúlyozta.