Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Múltidézés könnyed stílusban

Szöveg: Kátai Róbert százados |  2011. március 2. 14:25

A rendszerváltás után 21 évvel az emberek más-más módon gondolnak vissza a több évtizeddel ezelőtti mindennapjaikra, és az őket körülvevő eszközökre. A ’60-as, ’70-es évek használati tárgyait az idősebbek ma már mosolyogva, emlékeket idézve, a fiatalabbak pedig rácsodálkozással veszik kézbe. Kaposváron mindezt egy kiállításon tehetik meg az érdeklődök az elkövetkező hetekben.

A MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred Csapat Művelődési Otthona az idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Ez a kerek évforduló akaratlanul is nosztalgiára, visszaemlékezésre csábít. A múltidézés kapcsán gondolta azt az ezred kulturális és sportrészlegének vezetője, Makkai Istvánné Zsóka, hogy egy „retro" kiállítás keretein belül mutatja be az állománynak az egykori szocreál mindennapjait.

Hosszas előkészítő és kutatómunka után március 1-én nyitott a kiállítás, ami már az első napon komoly tömeget vonzott. Az érdeklődök egymásnak adogatták a kiállítási darabokat és idézték fel gyermek-, vagy fiatalkorukat. Az ifjabbak pedig mosollyal az arcukon hallgatták az idősebbek visszaemlékezéseit.

A megnyitón a kiállítás szervezője elmondta, hogy az egyforma, a végletekig leegyszerűsített tárgyak a szocializmus „mindenki egyenlő" alapfelvetésének kifacsarásából jöttek létre. A túlbuzgó vezetők úgy gondolták, hogy az egyenlőség eszméjéből egyenes út vezet az egyforma emberekhez, akiknek egyforma igényeit, egyforma tárgyakkal lehet kielégíteni. Így születtek meg az egy kaptafára készült panelházak, amelyekben egymásra a megszólalásig hasonlító bútorok és használati tárgyak kaptak helyet.
A rendszerváltást követően az idealizmus, a szépség iránti igény kényszerű háttérbe szorítása eltűnt. Megjelentek a sokszínűséget, a stílus szabadságát hirdető ruhadarabok, épületek, mindennapi életünket meghatározó tárgyak. Ma már mindenki csak nosztalgiával veszi kézbe a szögletes, szürke, megkopott eszközöket. Ezt pedig a kiállításon egy hónapig bárki meg is teheti.

 
 

 
  Fotó: a szerző felvételei