Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Műszaki altisztjelöltek vizsgáztak Hódmezővásárhelyen

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2021. június 18. 7:18

Sikeres vizsgákkal ért véget június közepén a műszaki altisztjelöltek harmadik moduljának szakmai felkészítése az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

Hmvhely_műszaki_altisztjelöltek (2)

A műszaki altiszti szaktanfolyam hét kiképzési hétből álló moduljának vizsgáztatása írásbeli, szóbeli és gyakorlati részből állt, ahol a vizsgabizottság a rajparancsnoki szintnek megfelelően állította össze a tételeket.

A huszonhárom altisztjelölt a gyakorlati vizsganapokon - többek között - útfelderítési, robbantási (földrobbantás, szerkezet robbantás, hálózat kiépítése), illetve műszaki zárás és átjáró nyitással kapcsolatos feladatok terén bizonyította a megszerzett tudását.

Hmvhely_műszaki_altisztjelöltek (6)

Bisztriczki Zoltán törzszászlós a képzési blokk felelőseként elmondta: a Művelettámogató Műszaki Zászlóaljánál lezajlott szakmai tanfolyam célja, hogy az altisztjelöltek olyan meghatározó ismereteket sajátítsanak el, amelyek alapján képessé válnak a műszaki altiszti szolgálattal összefüggő feladatok ellátására. „A tanfolyam résztvevői sikeresen és magas szinten teljesítették a vizsgáikat, így tovább folytathatják a felkészítésüket a műszaki képzés következő moduljával” – hangsúlyozta a törzszászlós.

Kapcsolódó cikkek
×