Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Múzeumba került a Raptor

Szöveg: JETfly |  2008. január 23. 13:10

Január 18-án ünnepélyes keretek között leplezték le azt az F-22 Raptor repülőgépet, melyet ezentúl minden érdeklődő megtekinthet az USAF nemzeti múzeumában. Az ünnepség keretében számos magas rangú tisztviselő, előkelő vendég, illetve az ohiói Wright-Patterson repülőbázis dolgozói kísérhették figyelemmel az USAF legújabb vadászrepülőgépének, az egykor az 1. Vadászrepülő-ezredben repülő F-22 ünnepélyes bemutatóját.

A múzeumba került repülőgép gyári száma 91-4003. Eme különleges kiállítási tárgy egyike annak a 9 darab repülőgépnek, amelyet a típus strukturális, illetve a sorozatgyártáshoz szükséges fejlesztéseinek tesztelésére építettek 1999-ben. Ez a repülőgép hajtotta végre az első kísérleti indítást AIM-120 típusú levegő-levegő rakétával, szuperszonikus sebességtartományban.

1595871631
A tesztek befejezését követően a repülőgép a múzeumhoz került, és a múzeum restaurálócsapatának segítségével elnyerte jelenlegi állapotát.

Az F-22 típus, amely 2007 decemberében érte el a teljes bevethetőséget, kombinálja a lopakodóképességet, a nagyfokú manőverezőképességet, a nagy hatótávolságot szuperszonikus sebességtartományban is, miközben képes biztosítani a légi fölényt, illetve levegő-föld bevetésekre is alkalmazható.

A típus, melynek első példányai 2005 decemberében kerültek a légierőhöz, sajátos rekordot tudhat magáénak. Egy hadgyakorlat során egyedülálló képességeiről tett tanúbizonyságot. Az F-22-esek 2006 júniusában vettek részt az Elmendorf AFB-n (Alaszka) tartott „Exercise Northern Edge" gyakorlaton, amely során elérték a 144 győzelem/0 veszteség arányt, valamint a tekintélyt parancsoló 97 százalékos bevethetőségi szintet.

A múzeumi ünnepség keretében megjegyezték a típus rendkívüli képességeit, illetve azt, hogy ezek kiaknázásával az

1595871631
Egyesült Államok bármely hadszíntéren gyorsan és hatásosan, sok emberélet megkímélésével tud fellépni. Ezen tulajdonságok teszik napjaink legjobb repülőgépévé az F-22 Raptort.

„A múzeum abban a kiváltságos helyzetben van, hogy az első és egyedüli olyan múzeum, ahol az F-22 megtekinthető, és az emberek megismerkedhetnek a légierő jelenlegi és jövőbeni hadműveleteinek résztvevőivel" – fogalmazott a múzeum igazgatója, Charles D. Metcalf nyugállományú tábornok.

Az F-22-es jelenleg a légierő öt bázisán állomásozik. A kaliforniai Edwards AFB-n a repülési tesztek, a nevadai Nellis AFB-n a harcászati taktikák kidolgozása folyik. A pilóták és a kiszolgálószemélyzet kiképzésének színhelye a Tyndall AFB. Harci szolgálatban a Langley AFB, valamint az alaszkai Elmendorf AFB állományában találhatóak F-22-esek. A jövőben további két bázison, a Holloman, illetve a Hickam AFB-ken fog szolgálatba állni a típus.