Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO: 2010 a legveszteségesebb év Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. január 3. 20:41

A NATO tavaly szenvedte el legnagyobb veszteségeit Afganisztánban a kilenc éve tartó háború során, de az északatlanti szervezet szerint ez nem a kudarc jele, hanem egy időszak sajnálatos szükségszerűsége.

Joseph Blotz tábornok, az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) szóvivője hétfői sajtóértekezletén hangoztatta, hogy veszteségeik nem stratégiájuk kudarca, hanem éppen annak ellentéte. A tálibok és a felkelők dél-afganisztáni fellegváraira célozva kijelentette, hogy az ISAF két évvel ezelőtti megerősítésével sikerült a szélsőségeseket visszaszorítani ott, ahol éveken át minden nehézség nélkül tevékenykedtek.