Mélyvíz helyett vörösiszap

Kinevezésedet követően, már az első hónapokban nyakig merült az ezred a „vörösiszapba", nem volt nehéz így kezdeni a parancsnoki munkát?

Nagyon kevés idő állt rendelkezésre, hogy az önálló parancsnoki beosztás minden elemét átérezzem, amikor október 4-én délután az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka a vörösiszap-katasztrófa elhárításával kapcsolatos feladatot szabott az alakulat részére. Természetesen ez plusz feladat volt, de nem csak nekem, hanem mindenkinek és főleg annak, aki egy kicsit is érintett a logisztikai tervezésben és biztosításban. Az ezrednek a nap huszonnégy órájában az alaprendeltetésének megfelelően folyamatosan el kellett látnia a légtérellenőrzéssel kapcsolatos készenléti szolgálatot és emellett, mint a katasztrófa helyszínéhez legközelebbi alakulatnak, a mentésekkel kapcsolatos minden biztosítási feladatot is végeznünk kell. Ez az élelmezés, üzemanyag, egészségügyi és az elhelyezési ellátás minden területre kiterjedt. 

Felejtsük el egy picit a vörösiszap-katasztrófát, és térjünk vissza a távolabbi múltba. Személy szerint téged mi motivált arra, hogy katona legyél?

A családban a katonai hivatásnak nem voltak hagyományai. A középiskolai tanulmányaimat Győrben végeztem el, és a pályaválasztás időszakában akadt meg a szemem egy toborzó felhíváson, ahol hivatásos katonákat kerestek. A szakközépiskolában műszaki-villamos szakon végeztem, ezért vált szimpatikussá számomra a műszaki végzettséget adó katonai pálya. A műszaki pályán való továbbtanulás lehetősége motivált, mert az érdeklődésem mindig is ilyen irányú volt. Szinte egy időben kaptam meg a behívó parancsot a határőrséghez és a tájékoztatót arról, hogy felvettek a katonai főiskolára. 1983. augusztus 26-án vonultam be az akkori Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára. Vezetéstechnikai eszközök üzemeltetési szakon kezdtem el a tanulmányaimat és lettem üzemmérnök 1987-ben.

Csak néhány száz órában az akkor rendszeresített radarberendezések legfőbb paramétereit ismertük meg alkalmazói szinten, mint a vezetéstechnikai berendezéshez kapcsolódó elsődleges, információt szolgáltató eszközök. Az akkor tanult adatfeldolgozó eszközök a Varsói Szerződésében használt korszerű berendezések voltak. Az első beosztásomba Sárbogárdra is azért kerültem, mert az országban csak két helyen, Budapesten és Sárbogárdon volt ilyen technikai berendezés. Számomra a katonai pálya indítása is érdekesen alakult, mert még csak a félévi vizsga időszakban voltunk, amikor 1987. február 9-én bejött az akkori rádiótechnikai főnök, Oszlács Mihály vezérőrnagy és a következő PORI (orosz radar adat feldolgozó számítógép rendszer) tanfolyamra keresett végzős főiskolai hallgatókat. Heten jelentkeztünk, így előbbre hozták az államvizsgáinkat és május elején kimentünk egy, három hónapos tanfolyamra Szovjetunióba. A közvetlenül a tisztavatás előtti héten érkeztünk haza és tettük le az esküt augusztus huszadikán. Az akkori katonai vezetés terveiben szerepelt egy rádiótechnikai zászlóalj felállítása Sárbogárdon, ezért helyeztek az új technika mellé és lettem PORI üzemeltető mérnök. Ez a berendezés hat kamionba telepített vezetéstechnikai eszköz volt. Fél év után neveztek ki főmérnöknek, egy nagyon fiatal csoport élére. A csoport állományának átlagéletkora 23-25 év között volt.

Sárbogárdi pályafutásod mikor és hogyan ért véget?

A zászlóaljnál egymás után kerültem különböző beosztásokba egészen a parancsnokhelyettesig, majd 1997. nyarán a felszámolás időszakában parancsnoki beosztást láttam el. Egy ilyen felszámolás nagyon nagy munka, amit csak nagyon sok megértéssel, empátiával lehet végezni, mert minden egyes személyi beszélgetés mögött emberi sorsok és családok álltak. Végül ott helyben egy rádiólokációs csoport maradt, ami Budaörshöz került át-alárendelésre, a többi század pedig átkerült más zászlóaljak alárendeltségébe. Ezt követően az én életutam is új irányt vett, mert 1997. szeptemberben megalakult Légierő Vezérkar Rádiótechnikai Főnökségén kerültem, harci alkalmazási főtiszti beosztásba. Majd 2000. december elsejével kerültem vissza az ezredhez törzsfőnöki beosztásba. Ez a beosztás sok feladatot hozott magával, mert átalakult a „Szikla". Nagyarányú személyi és szervezeti változások kezdődtek, két olyan szervezetet kellett integrálni, ami egymás mellett, de teljesen más rendszerben és felfogással működött. Volt egy szervezet, amely a rádiótechnikai századok felé dolgozott és volt egy másik szervezet, amely több évtized óta egy magasabb katonai egység vezető, irányító része volt. Vele párhuzamosan kezdődött meg a „Szikla" átépítése is, először a tervezésekkel, majd három lépcsőben a kivitelezési, építési munkákkal, amelyek 2005-ig tartottak. A teljes átépítés alatt a légi irányító központ működőképességét is folyamatosan biztosítanunk kellett. Ugyanakkor folytatódott a radarszázadok átalakítása is. Kialakításra került a NATO elvárásoknak mind jobban megfelelő Légi Irányító Központ, amit a két sikeresen végrehajtott NATO harcászati ellenőrzés is bizonyít. 2004-ben új beosztásba kerültem, ekkor neveztek ki ezredparancsnok-helyettesnek.

1992-95 között elvégeztem a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát. Ezt követően jöttek a nyelvi felkészítések, először egy nyolc hónapos intenzív angol nyelvtanfolyam itthon, majd 2002-ben Kanadában fél éves nyelvképzés, melynek végén elértem a STANAG 3333 szintet. 2007. júniustól Washingtonban a Nemzetvédelmi Egyetemen egy éves vezérkari képzésen tanulhattam. Az egyetem nemzetközi programjában negyvennyolc ország katonái vettek részt. Itt a külföldi hallgatók az egyetemi képzés keretében bekerülnek egy tizenöt fős amerikai hallgatókból álló csoportba, ami főleg az elején a nyelvi nehézségek miatt jelentet nagy kihívást. De ahogy haladt előre az idő egyre inkább közelítettünk egymáshoz. A vége felé az amerikai társaim már nem csak udvariasságból kérdezték meg a véleményemet, hanem kíváncsiak voltak arra, hogy az adott problémát hogyan látja valaki, aki egy másik országból, egy más kultúrából jött. Hozzáteszem azt is, hogy amikor az egyetemről csoport látogat Magyarországra, mindig megkeresnek, hogy azt a pár napot töltsem velük.

(Folytatjuk!)

Fotó: Archív