Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-bázist akar Litvánia

Szöveg: coolpolitika.hu/honvedelem.hu |  2008. október 3. 9:31

Az alkotmány módosítását kezdeményezte litván parlamenti képviselők egy csoportja annak érdekében, hogy NATO-támaszpont létesülhessen az ország területén. Litvánia alaptörvénye ugyanis tiltja, hogy tartósan idegen katonák állomásozzanak az országban.

A törvényhozás 39 tagja – akik között vannak kormánypártiak is – azt javasolják, hogy az alapokmány azon mondatát, miszerint az ország területén nem lehetnek külföldi katonai bázisok, egészítsék ki azzal, hogy ez alól kivételt képeznek a NATO támaszpontjai.

A képviselők azzal indokolják a módosítás szükségességét, hogy a legutóbbi grúziai események arról tanúskodnak: az Oroszországgal szomszédos országok reális veszélynek vannak kitéve.

Az alaptörvényt kétfordulós szavazással lehet Litvániában módosítani, és mind a kétszer kétharmados többség támogatására van szükség. Mivel a hónap közepén parlamenti választások lesznek a balti államban, erről a módosításról már bizonyosan csak az új összetételű törvényhozás fog szavazni.

Litvánia – a másik két balti állammal együtt – 2004-ben csatlakozott az észak-atlanti szövetséghez, légvédelmét jelenleg is NATO-gépek biztosítják.

CímkékNATO