Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-csúcs Lisszabonban

Szöveg: Vastagh László |  2010. november 5. 16:48

A NATO állam- és kormányfői csúcstalálkozójára kerül sor november 19-20-án Lisszabonban. A találkozó házigazdája a Portugál Köztársaság miniszterelnöke, míg levezető elnöke Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár lesz.

A csúcstalálkozó középpontjában a szövetség reformja, új stratégiai koncepciója, a rakétavédelem és a NATO-Oroszország kapcsolat áll. A hivatalos esemény várhatóan november 19-én péntek délután kezdődik, előtte azonban – nem a csúcstalálkozó részeként – a NATO Észak-atlanti Tanács tagjai, az állam és kormányfők két- és többoldalú, valamint négyszemközti megbeszéléseken vesznek részt.

A találkozó végén, szombaton, de előreláthatóan már pénteken a NATO főtitkára, illetve számos állam és kormányfő sajtótájékoztatón ad választ az újságírók kérdéseire. Az eseményről és a delegációk tagjairól számos információ tölthető le a www.nato.int honlapról.