Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-katonák, lázadók és civilek haltak meg Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. november 22. 19:47

Meghalt két NATO-katona Afganisztán déli részén, ahol a szövetséges erők a tálib lázadóktól korábban megszerzett területeket próbálják megtartani – közölték november 22-én, kedden a koalíciós erők. Ezenkívül harcban életét vesztette 24 lázadó, valamint pokolgépes merényletben négy civil.

Az egyik NATO-katona a lázadók egyik támadásában, a másik pedig egy út menti pokolgép felrobbanásában halt meg. A szövetségesek egyéb részletet nem közöltek.

Az AP amerikai hírügynökség információi szerint az idén eddig 512 külföldi katona vesztette életét Afganisztánban, közülük legalább 382-en amerikaiak voltak.

Az afgán belügyminisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában a szövetséges erők és az afgán hadsereg közös hadműveleteikben megöltek összesen 25 lázadót Kandahár, Hilmend, Uruzgán és Paktia tartományokban.

A kelet-afganisztáni Lagmán tartomány Alingar körzetében meghalt négy civil, további kettő pedig súlyosan megsebesült, amikor autójukkal aknára futottak – közölte a tartományi szóvivő. A halálos áldozatok két férfi, egy nő és egy gyerek.