Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-provokációt emleget az orosz légierő feje

Szöveg: honvedelem.hu / FH |  2008. május 11. 10:16

Az orosz légierő parancsnoka szerint veszélyes és provokatív támadó gyakorlatokat végeznek a NATO gépei az északi sarkvidék fölött járőröző orosz katonai repülők ellen. Alekszandr Zelin kijelentését az Interfax jelentette szombaton, de az orosz hírügynökség nem közölte, hogy mikor és hol mondta ezt a tábornok.

“Járőröző gépeinket rendszeresen célkeresztbe fogják a NATO F-15-ös, F-16-os és F-22-es repülői (…). Nem véletlenül használom a támadás kifejezést, mivel a pilótáink olyan harci manővereket tapasztalnak, amelyek támadás határig is eljutnak (…). Szerencsére pilótáink fegyelmezettek, és uralkodnak magukon" – mondta az Interfax szerint az orosz tábornok, aki szerint ezek után érthető, hogy az orosz pilóták ellentámadások gyakorlására kapnak utasítást.

Zelin tábornok azt is mondta az Interfax szerint, hogy az orosz stratégiai bombázók nagytávolságú járőrrepülései folytatódnak. A hidegháború idején megszokott orosz katonai légi műveleteket 2007-ben újította fel az akkori elnök, Vlagyimir Putyin. Moszkva szerint ezek a bombázók nem szállítanak atomfegyvereket, és repüléseiket a sarkvidék, az óceánok, a Földközi-tenger és a Fekete-tenger felett végzik.