Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO tengeralattjáró mentőrendszer

Szöveg: Háború Művészete |  2011. március 10. 11:36

Franciaország, Nagy-Britannia és Norvégia közösen fejlesztett ki egy olyan rendszert, amelynek segítségével vészhelyzetbe került tengeralattjárók, valamint zátonyra futott hajók mentését tudják megoldani. Az új rendszer még a fejlesztés alatt az NSRS (NATO Submarine Rescue System – NATO Tengeralattjáró Mentőrendszer) elnevezést kapta, amelyet 2011. március 4-én állítottak rendszerbe. Az NSRS fő alkalmazója a francia, a norvég és a brit haditengerészet lesz.

A három ország által mintegy 70 millió euróból kifejlesztett rendszerhez tartozik egy távirányítású, független tengeralattjáró szerkezet és egy kisméretű tengeralattjáró. A távirányításút alkalmazzák a megfeneklett tengeralattjárók felkutatására, míg a másodikat a tengeralattjáró nyílt vízre történő vontatására. Az NSRS a vészhelyzeti jelzés beérkezésétől számított 72 órán belül képes a feladatot megkezdeni. A két említett tengeralattjárón kívül a rendszer eleme még egy dekompressziós berendezés.

Az NSRS, amely 600 méteres mélységig képes mentési feladatokat végrehajtani, a brit királyi haditengerészet skóciai Faslejn tengerészeti bázisán fog állomásozni. A rendszer munkáját 72 főnyi személyzet biztosítja.
Az NSRS létrehozásában a francia DGA, a brit DE&S és a norvég NDLO cégek vettek részt.

1595915429
 

Az NSRS még a tesztek időszakában