Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai attasék Szolnokon

Szöveg: Galambos Sándor |  2011. március 10. 12:22

Tizenkét katonai attasé látogatott március 9-én Szolnokra: az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj vendégeiként kaptak tájékoztatást az alakulat szervezeti felépítéséről rendeltetéséről és feladatairól. A látogatás végén kiderült: a katonadiplomaták közül néhányan most fogtak életükben először olyan fegyvert a kezükbe, amelyiket az egykori Szovjetunióban gyártottak.

1595915430
A hazánkban akkreditált katonai és véderőattasék részére szervezett látogatást Szolnokra a HM Nemzetközi Együttműködési és Fegyverzet-ellenőrzési Hivatal. A vendégeket Lamos Imre dandártábornok, a helyőrség parancsnoka köszöntötte, majd átadta a szót a házigazdák parancsnokának, dr. Ruszin Romulusz ezredesnek, aki bemutatta az alakulatát: először a zászlóalj történetét ismertette, majd szólt a feladataikról és képességeikről, végül a hadműveleti területeken szerzett tapasztalataikat összegezte.

A tájékoztatás után a statikus bemutató következett, ahol a vendégek megismerhették – többek közt – a zászlóaljnál rendszeresített kézi- és mesterlövészfegyvereket, optikai eszközöket, páncéltörőket, aknavetőket, technikai eszközöket és a katonák védőfelszereléseit. Majd a délelőtt leglátványosabb része következett: a dinamikus bemutató. Először a KFOR-5 feladatra felállított „K" század egyik szakasza a terroristák búvóhelyének, egy háznak a kiürítését hajtotta végre, ezt követően pedig az MH PRT-11 feladat végrehajtására készülő „P" század tartott közelharc-bemutatót. Végül a katonai attasék azt is megnézhették, hogyan kell szakszerűen kimenekíteni egy védett személyt a veszélyes területről.

A katonadiplomaták nagy érdeklődéssel hallgatták a zászlóaljról szóló tájékoztatást, nézték a bemutatókat, és egyáltalán nem a diplomatáktól megszokott udvarias kérdéseket tették fel. Ez érthető is volt, hiszen valamennyien „szakmabeliek". Ruszin ezredes szerint a vendégek többségét a közelharc-bemutató és az épületharcászat érdekelte, de a delegáció néhány tagjának figyelmét inkább a fegyverek és a technikai eszközök kötötték le. Többen el is árulták, hogy korábban még sosem fogtak a kezükbe olyan fegyvert, amelyiket az egykori Szovjetunióban gyártottak.

1595915430

(További fotókért kattintson galériánkra! )

 Fotó: a szerző felvételei