Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO titkok szivárogtak ki

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. január 30. 8:42

Vizsgálatot indított a NATO főtitkára csütörtökön, miután bizalmas dokumentumok szivárogtak ki a szövetségből – jelentette be közleményben a brüsszeli székhelyű védelmi szervezet.

A nyomozást a Der Spiegel című német hetilap internetes oldalán csütörtökön megjelent információ váltotta ki, amely szerint a szövetség katonai főparancsnoka szabályellenesen elrendelte afganisztáni kábítószer-kereskedők megtámadását.

A közlemény cáfolta, hogy John Craddock tábornok bármi ellentéteset tett volna azzal, amit a NATO-döntések megengednek, ugyanakkor a szövetség és a tagországok biztonságának szempontjából elfogadhatatlannak nevezte, hogy bizalmas anyag kerülhet illetéktelen kezekbe.

A Der Spiegel szerint Craddock azt a tavalyi budapesti védelmi miniszteri találkozón hozott döntést lépte túl egy rendeletével, amely lehetővé teszi a kemény fellépést olyan drogkereskedők ellen, akik tevékenységükkel az afganisztáni lázadó erőket támogatják. Az állítólagos parancs a lap szerint megenged a kereskedők elleni támadást akkor is, ha nincs bizonyíték a lázadókkal fenntartott kapcsolatukra.

A hivatalos NATO-közlés nem tér ki a kiszivárgott dokumentum tényleges tartalmára.