Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-vezetés alá kerülnek az amerikai katonák

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2010. március 17. 8:21

Átszervezik az Afganisztánban állomásozó szövetséges erőket: a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) kötelékébe helyezik át a Kelet-Afganisztánban szolgáló amerikai katonák túlnyomó többségét. Greg Smith altengernagy elmondta: a százezer fős ISAF-be olvasztják a Tartós Szabadság hadműveletben bevetett húszezer amerikai katona zömét.

NATO-tisztségviselők hangsúlyozták, hogy ezzel egy áramvonalasabb és egyszerűbb parancsnoki struktúrát hoznak létre. A két erő – a NATO-erők és az amerikai csapatok – műveleti irányítása Stanley McChrystal amerikai tábornok személyében egyébként már így is egy kézben összpontosult.

Smith szerint az átszervezés végeztével csak kisebb különleges műveleti egységek és egy börtönőrökből álló alakulat marad kívül a NATO parancsnoki struktúrájából. Az átszervezést Robert Gates amerikai védelmi miniszter már jóváhagyta.

Az ISAF-en belül már ma is mintegy hatvanezer amerikai katona szolgál, s ez a létszám a Barack Obama elnök által tavaly hozott csapaterősítési döntés értelmében további harmincezer amerikaival bővül. A két hadművelet létszámának összeolvasztása erősíti McChrystal fennhatóságát egy olyan időszakban, amikor – mint David Petraeus amerikai tábornok, a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában állomásozó amerikai csapatok főparancsnoka a szenátus védelmi bizottsága előtt elmondta – Afganisztánban a harcok fokozódása várható. Petraeus szerint 2010 nehéz év lesz, de ő azt reméli, hogy az amerikai erők megfékezik a tálibok lendületét.