Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NDA Meeting Budapesten

Szöveg: Bojti Zsolt főhadnagy | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2021. szeptember 13. 7:18

Megtartották a NATO nemzetek rejtjelelosztó szervezeteinek éves találkozóját (NDA Meeting) szeptember 7-9. között Budapesten, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban.

LALA3474

Az NDA Meetinget minden esztendőben felajánlás alapján egy-egy tagország rendezi. 2019-ben - a Honvéd Vezérkarfőnöki felhatalmazás alapján - Magyarország felajánlotta a 2020-as 10. évfordulós esemény megrendezését. A COVID-19 azonban meghiúsította a tavalyi rendezvényt, valamint annak idén májusra tervezett pótlását is.

LALA3477

A NATO-hoz való csatlakozásunk óta Magyarország most először volt házigazdája a rendezvénynek. A találkozót Gaspor Tibor ezredes, az MHP Infokommunikációs és Információvédelmi Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke, mint a szakmai felügyeletet ellátó szerv vezetője és egyben a rendezvény védnöke nyitotta meg.

LALA3485

A konferencián a nemzetek rejtjelelosztó szervezeteinek képviselőin kívül a különböző szabályalkotó- és szakhatóságok, valamint partner szervezetek képviselői vettek részt. 18 ország 42 képviselője mellett az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár NATO Központi Rejtjelelosztó Részleg (NDA) állományából öten és a szakmai felügyeletüket ellátó MHP IICSF képviselői folytattak megbeszéléseket és tartottak prezentációkat az információvédelem, a rejtjelzés, a rejtjelelosztás és hozzájuk kapcsolódó témákban. A három napos program egy parlamenti látogatást, mint kulturális eseményt és egy gálavacsorát is magába foglalt.

A három napos konferencia eredményes lebonyolításával az NDA sikerrel csatlakozott az NDA Meetingek házigazdáinak közösségéhez.

LALA3489