Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Negyvenegy éve járt magyar az űrben

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Kertész László |  2021. június 3. 22:11

Űrrepülésének és a Földre való visszatérésének 41. évfordulóján emlékeztek meg Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornokról június 3-án, csütörtökön. Hazánk egyetlen űrhajósa Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartott állófogadáson idézte fel a négy évtizeddel ezelőtt történteket.

Farkas Bertalan 41.évf (7)

Az állófogadáson megjelenteket Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára köszöntötte, majd – az űrutazás történetét összefoglaló rövidfilm levetítését követően - a rendezvény házigazdája maga is felidézte a negyvenegy évvel ezelőtt történt űrrepülés és a Földre való visszatérés körülményeit. Zárásul Farkas Bertalan jubileumi emléklapokat adott át a megjelentek részére.

Farkas Bertalan 41.évf (4)

A rendezvényen – mások mellett – jelen volt dr. Kopcsó István orvos vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka, dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos és prof. dr. Grósz Andor nyugállományú dandártábornok.

Farkas Bertalan 41.évf (13)