Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Negyvenöt éve térhetett haza a Szent Korona

Szöveg: honvedelem.hu / hirtv.hu | Fotó: Kun-Orosz Adrienn archív felvételei |  2023. január 6. 13:20

Negyvenöt évvel ezelőtt a magyar Szent Korona – a többi koronázási ékszerrel együtt – majd harminchárom évi távollét után tért haza az Egyesült Államokból Magyarországra. A magyar államiság, történelmünk egyik legkiemelkedőbb jelképét katonai tiszteletadással fogadták 1978. január 5-én, a magyar és az amerikai zászlókkal feldíszített Ferihegyen, ünnepélyes átadására pedig január 6-án került sor.

koronaőrök_átvett

A koronát és az ékszereket tartalmazó ládát a Rákóczi-induló hangjai mellett emelték le a repülőről, azt egy díszegység a szállító autóra helyezte, majd a katonazenekar eljátszotta a magyar és az amerikai himnuszt, ezt követően a Szent Koronát az Országházba szállították.

A magyar Szent Korona éppúgy nem mindennapi koronázási ékszer, mint ahogy az azt őrző Honvéd Koronaőrség feladata sem. A koronaőrség - az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár alá tartozó 32. Nemzeti Honvéd Díszegység harmadik alegysége részeként - a Szent Korona őrzését látja el 2000. január elseje óta az Országházban, szakrális és közjogi méltóságának megfelelően. A koronaőrség a magyar Szent Koronának és egyéb koronázási, országos jelvényeknek őrzésére felállított önálló katonai alakulat, melynek 2012 óta feladata a Szent jobb hordozása is az augusztus 20-i ünnepségen.

koronaőrök_átvett.jpg 2.JPG 3

A királyi koronaőri tisztséget 1464-ben alapították, amely egészen 1945-ig fennállt. Ezt követően 2011-ig a Köztársasági Őrezred látta el ezt a feladatot, mely a Rendőrség alá tartozott. Azonban 1991-ben megalakult a Magyar Koronaőrök Egyesülete, akik igyekeztek a koronaőri hagyományokat őrizni és újraéleszteni, 2011- ben pedig átadták az őrzési feladatokat az időközben megalakult Honvéd Koronaőrségnek.

Forrás: hirtv.hu
Kapcsolódó cikkek