Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem lesz többé brit Harrier Afganisztánban

Szöveg: JETfly |  2009. július 3. 8:54

Nagy-Britannia kivonja Afganisztánból a maradék helyből felszálló Harrier gépeit. Ezek a lebegésre is képes repülőgépek öt éve állomásoznak Afganisztánban, eddig több mint 8500 bevetést végrehajtva, de a repülőgépek egyre öregebbek, és a britek AH-64-es harci helikopterekkel, illetve Tornado vadászbombázókkal váltják fel őket.

Az AH-64-esek hatékonyabban tudnak egy helyben lebegni, mint a Harrierek, és a Tornadok képesek intelligens bombák célba juttatására is. A következő évtizedben Nagy-Britannia a nagyobb teljesítményű F-35B helyből felszálló gépeket rendszeresíti majd a Harrierek helyett.

Az első Harrier 1969-ben állt szolgálatba. Ezt a verziót főként a brit királyi haditengerészet és az amerikai tengerészgyalogság használta. A repülőgép 11 tonnás volt (7 tonnás abban az esetben, ha helyből szállt fel), és két tonna fegyverzet hordozására volt alkalmas. Az 1980-as években kifejlesztették az erősebb, 14 tonnás verziót, ami három tonna fegyverzetet vihetett magával.

Sajnos a Harrier rendelkezik a legrosszabb baleseti statisztikával a vadászgépek közül. Ez nagyban köszönhető a gép függőleges felszállási képességének, ami a helikopterekéhez hasonló baleseti statisztikát eredményez. Az elmúlt 20 évben India elvesztette balesetekben a 30 gépes flottája felét, és a 15 megmaradt gép gyakran üzemképtelen alkatrészhiány miatt. A tengerészgyalogság 33 év alatt a 397 Harrier harmadát veszítette el balesetekben. Több mint 800 darab Harrier épült, amiket a következő évtized végére több mint 600 darab F-35B-vel kívánnak leváltani.

 

Egy korszak véget ért Afganisztánban

A brit királyi haditengerészet két repülőgép-hordozója egyenként 16 darab Harrier GR9-es hordozására épült. Általában egyszerre 8 található a fedélzeten, de a gépállomány csökkenése (2006-ban két tucat Sea Harriert vontak ki), a légierő és a haditengerészet feladat összevonása, az afganisztáni misszióban lévő és a javításra vagy fejlesztésre váró Harrierek miatt nagy a géphiány.
A királyi haditengerészet két új, 65000 tonnás hordozót épít, hogy leváltsa a jelenlegi három 21000 tonnás hordozóját (a háromból egy inaktív és tartalék állományban van). Az új hajók egyenként 24 F-35B hordozására lesznek alkalmasak, de ezek még nem fognak szolgálatba állni az elkövetkezendő 6-8 évben, így a Harrier-hiány még egy darabig probléma marad.

Az F-35B, ami a Harriert fogja váltani, egy 27 tonnás lopakodó repülőgép, amely 6 tonna fegyverzet hordozására alkalmas. Függőleges felszállás esetén, az F-35B kétszer annyi fegyverzetet képes magával vinni, mint a Harrier, és körülbelül kétszer akkora a hatósugara (800 kilométer). Ezek a tervek, de a Harrier még mindig üzemel, és nagy valószínűséggel szolgálatban is marad a típus 50 éves évfordulójáig.