Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem térhet haza Milosevic özvegye

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. szeptember 22. 6:31

A belgrádi ügyészség kedden meglepő döntéssel megakadályozta, hogy közel tíz évig tartó moszkvai száműzetés után hazatérhessen Szerbiába a hatalomból 2000-ben eltávolított Slobodan Milosevic néhai szerb elnök özvegye. Korábban kiszűrődött, hogy a 68 esztendős Markovic vissza akart térni Szerbiába.

A Mirjana Markovic ellen érvényben lévő nemzetközi elfogatóparancs az özvegy büntethetőségének elévülésével, október 13-án megszűnne, csakhogy az ügyészség az utolsó pillanatban szigorított a 2002-ben kisebb jogsértés miatt emelt vádakon, így az eljárás mégsem évül el – közölte a belgrádi ügyészség. Korábban kiszűrődött, hogy a 68 esztendős Markovic vissza akart térni Szerbiába.

A szerb igazságügyi minisztérium államtitkára, Slobodan Homen bejelentette, hogy a kilencvenes évekre visszamenő nagyszabású cigarettacsempészés ügyében indított eljárás is folytatódik. Ezzel cáfolta a Press lap hírét, miszerint jegelték a vizsgálatot.

Markovic a szintén Moszkvában élő fiával, a most 36 éves Markóval több száz millió eurós haszonra tett szert. A csempészésben a hatóságok szerint segítségükre voltak a vámhatóságok és a titkosrendőrség is.

Slobodan Milosevic 2006 márciusában halt meg hágai börtöncellájában, mielőtt lezárult volna az ellene a Nemzetközi Törvényszéken népirtás, emberiesség elleni és háborús bűntettek miatt indított büntetőper. Markovic ideológiai támaszt jelentett férje nacionalista háborús politikájában.

Korábban csupán egy állami lakás kiutalásánál felmerült hivatali hatalommal való visszaélés miatt emeltek ellene vádat. Fia ellen pedig azért indítottak eljárást, mert erőszakot alkalmazott egy politikai ellenfelével szemben – az eljárást a múlt héten elévülés miatt megszüntették.

Címkékjogvizsga