Nem ünnep, hanem gyásznap

Fodorné Jobbágy Éva, az Örmény Kisebbség városi szervezetének alelnöke köszöntötte a megjelenteket és kiemelte, hogy ezen a napon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nagyszerű egyéniségeiről emlékezünk meg. A két katona, akiknek az emlékművénél állunk, örmény származásúak voltak, de együtt voltak a többi kivégzett társukkal a hitben, lélekben és a mártíromságban. Felkérte Szűcs Pál ezredest, a Légtérellenőrző ezred parancsnokát az ünnepi beszédének megtartására.

Szűcs ezredes a beszédében elmondta, hogy Veszprémben már évek óta hagyomány, hogy október 6-án, a nemzeti gyásznapunkon a város polgárai itt, az aradi vértanúról elnevezett Török Ignác utcában róják le kegyeletüket. Az utcában található az az emlékmű, ami Lázár Vilmosnak és Kiss Ernőnek, a magyar szabadságharc örmény származású vezetőinek tiszteletére lett emelve. Az 1849-es fegyveres szabadságharc a túlerővel szemben ugyan elbukott, de az elhunyt hősök áldozata nem volt hiábavaló. A szabadságharc társadalmi vívmányait, a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget már nem lehetett semmissé tenni és a magyarság megindulhatott a polgári fejlődés útján.

Arad napjainkra a megtorlás szimbólumává vált és egyben nemzeti gyásznap. Október 6-án, Latour birodalmi hadügyminiszter halálának évfordulójára időzítve végezték ki Aradon a szabadságharc főtisztjeit azokat, akik a valamelyik honvédseregben szolgáltak. Pesten, ugyanezen a napon végeztek gróf Batthyány Lajossal, az első felelős magyar kormány miniszterelnökével. Olyan katonák voltak ők, akik nem a csatatéren a haltak hősi halált, hanem a vérpadon váltak hősökké. Többségüknek volt rá lehetőségük és a kivégzés elöl elmenekülhetek volna, de a katonai hűségesküjüket nem tudták megszegni. Katonák voltak, akik parancsot teljesítettek, nem a császárét, hanem a nemzet parancsát. Az aradi tizenhármak több dolog mellett, egy dologban nagyon hasonlítottak egymásra. Úgy gondolták, hogy miután az uralkodó kinevezésével kerültek a törvényes hadsereghez, majd letették az esküt a magyar alkotmányra, ezt az alkotmányt meg kell védeniük. Még az uralkodóval szemben is, ezért vállalták a fegyveres ellenállást egy olyan ország védelmében, amely szükségből fogott fegyvert a frissen kivívott önrendelkezési jogainak a megvédéséért.

Ki is volt az a két katona, akiknek az emlékművénél állunk? Kiss Ernő örmény származású hadiszállító, az egyik őse a szolgálataiért Mária Teréziától kapott magyar nemesi címet és ezzel együtt magyarországi birtokokat. Otthoni környezete német nyelvű, de erős volt a magyar kötődése. Kiss Ernő gazdag, de nagyon gavallér, igazi társasági ember volt. Lovasezredek parancsnokaként halálmegvető rohamokat vezényelt sikeresen, de a tábornoki feladatokat, amikor hadosztályokat, dandárokat kellett irányítani, területet védeni, menetet, pihenést tervezni, felderítést, bekerítést szervezni, lőszert, ételt biztosítani, már meghaladták a tudását és az erejét. Végül adminisztratív szolgálati jogkörbe, országos fő hadparancsnoknak nevezték ki. Kossuth szerint Kiss Ernő „nyitott könyv" volt, amelyben két szó állt, „becsületesség és bizalom".

Lázár Vilmos szerény anyagi körülmények között élő örmény eredetű családban született. Az osztrák seregben szolgált, de 1848 előtt kilépett a sereg kötelékeiből és békés polgárként a Magyar Vasúttársaság főpénztárosa lett. Amikor azonban a Batthyányi-kormány felhívást intézett a volt császári tisztekhez, hogy jelentkezzenek a nemzetőrségbe, nem habozott. A fegyverletételkor díszes utásztörzsi atillája miatt tábornoknak nézték és a vezérek közé sorolták. A sebesült Bem pedig csak a szabadságharc utolsó napjaiban nevezte ki ezredessé, egy teljesen demoralizált hadtest élére. A szabadságharc tábornokaival együtt állították az aradi hadbíróság elé.

A szónok kiemelte, hogy a jelenlévők az aradi 13 vértanúra emlékeznek ezen az ünnepségen azokra, akik hittek az igazukban, hittek esküjük szentségében és a szavaik tisztaságában. Mindannyian meggyőződéssel vallották, hogy méltó, igaz ügyet szolgáltak, amiért érdemes minden áldozatot vállalni és katonaként az életüket is áldozni.

Hangsúlyozta, hogy ez a mai nap egyben a hősök napja is. Tisztelegjünk ezért minden katona, a tábornok és a névtelen hős emléke előtt, akik a történelem során hősiesen védelmezték hazánk nemzeti függetlenségét.

Az ünnepség következő részébe az Önkormányzat, az Örmény Kisebbség, a város civil szervezetei, a Lokálpatrióták és a honvédség képviselői helyezték el a koszorúikat az emlékművön.

Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.