Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem vették félvállról

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. május 14. 10:07

Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár 1. lövészzászlóaljának katonái a közelmúltban megtartott éleslövészeten bizonyították, hogy a Carl Gustaf M4 típusú hátrasiklás nélküli kézi páncéltörő fegyvert is magas szinten képesek kezelni.

202405_Magyar_Honvéd_borító

A Magyar Honvédség 2019-ben vásárolt az eredetileg harckocsik és páncélozott járművek leküzdésére kifejlesztett, de a számos korszerűsítésnek, illetve a rendszeresített lőszereknek köszönhetően más jellegű célok (például fedezékek, betonbunkerek, egyéb építmények vagy éppen élőerő) ellen is alkalmazható Carl Gustaf M4-esből.

Az akár egyetlen katona által is kezelhető eszköz mindössze 6,6 kilogrammot nyom, míg a cső hossza (a különböző források szerint) 950–990 milliméter. A konstrukció gyakorlatilag nem tartalmaz acélt, melyet a mérnökök főként titánnal és karbonnal váltottak ki. A lövész- és a különleges rendeltetésű kisalegységek támogatására optimalizálták, mindenekelőtt a helyiségharcokban, valamint az egy kilométernél nem távolabbi pontcélok, illetve néhány kevésbé védett területcél eredményes leküzdésében számít hatékony fegyvernek.

További részletek a Magyar Honvéd magazin május 17-én, pénteken megjelenő számában!