Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Német AWACS-gépek is mehetnek Afganisztánba

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. július 3. 10:58

A német parlament alsóháza módosította az Afganisztánban állomásozó német békefenntartó kontingens mandátumát csütörtök este, lehetővé téve a NATO német AWACS-egységeinek bevetését.

Az elsöprő többséggel jóváhagyott kormányzati előterjesztés értelmében a Bundestag az észak-atlanti szövetség vezette nemzetközi biztonsági erőben (ISAF) részt vevő német katonai kontingens 4500 főben maximált létszámát további 300 fővel megemelte.

Az érintett 300 katona az észak-rajna-vesztfáliai Geilenkirchenben állomásozó AWACS felderítőgépeken teljesít szolgálatot, őket vezénylik át Afganisztánba a repülőgépekkel együtt.

A NATO összesen 17 ilyen repülőt állomásoztat a német támaszponton, és ezek személyzetének 40 százaléka német.

A szövetség nemrégiben azt kérte, hogy a polgári és katonai légi közlekedés biztonságának támogatására dobjanak át négy AWACS-gépet Afganisztánba. Tom Koenigs, az ENSZ volt afganisztáni különmegbízottja szerint a polgári és katonai gépek forgalmának szorosabb ellenőrzése annál inkább is fontos, mivel Kabulban már többször is alig tudtak néhány ütközést elkerülni.

Franz Joseph Jung német védelmi miniszter közölte, hogy a német AWACS-egységek nem vesznek részt harci műveletekben, hanem kizárólag csak az afgán légtér forgalmának irányításában.

Németország jelenleg mintegy 3800 katonát állomásoztat Afganisztánban, de megígérte, hogy az augusztusi elnökválasztásig 4400-ra emeli létszámukat. Június végén három német katona vesztette életét tálib lázadók támadásában, és velük együtt 35-re emelkedett a Bundeswehr 2002 óta Afganisztánban elesett katonáinak száma.

Bár az afganisztáni misszió széles körű politikai támogatást élvez Németországban, a lakosság többsége a katonák hazahívását pártolja. A Forsa intézet új felmérése szerint a németek 61 százaléka kivonná a német katonákat Afganisztánból. Angela Merkel kancellár viszont csütörtökön ismét védelmébe vette az afganisztáni küldetést: a Bundestagban tartott beszédében kijelentette, hogy nem látja ésszerű alternatíváját a NATO szerepvállalásának.