Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzet és védelem

Szöveg: hm.gov.hu |  2010. szeptember 9. 16:20

Aktuálpolitikai és egyben hagyományőrző műsor indul a Magyar Televízióban. A „Nemzet és védelem” minden héten, pénteken jelentkezik, s a készítők szerint új szempontból mutatja be a hon védelmét. Az első adás szeptember 10-én kerül műsorra.

„Az MTV közéleti főszerkesztősége pénteken új műsorral jelentkezik. A Nemzet és védelem című adás új szempontból mutatja be a hon védelmét, és választ keres arra a kérdésre, hogy jól sáfárkodtunk-e a reánk bízott javakkal, amelyeket egykor utódainknak kell továbbadnunk"- áll a Magyar Televízió szeptember 9-én kiadott sajtóközleményében.

Az első részben – szeptember 10-én, pénteken 15 órakor kezdődő műsorban – nyilatkozik Boldizsár Gábor ezredes, az Afganisztánból nemrég hazatért 8. váltás parancsnoka. A missziót teljesítő katonatiszt – többek között – a két magyar katona halálát okozó támadásról, és a magyar katonák afganisztáni biztonságáról tájékoztatja a nézőket.

A Magyar Televízió sajtóközleménye a műsorról.