Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenöt kilométer hegyen-völgyön át

Szöveg: Szűcs László |  2010. szeptember 9. 16:44

Csodálatos környezetben, az MH Támogató Dandár püspökszilágyi lőterén rendezték meg szeptember 9-én a XVI. Nemzetközi Regionális Járőrbajnokságot. A versenyen magyar és külföldi katonacsapatok, valamint a társfegyveres szervek képviselői is indultak. A versenyt végül Budapest helyőrség csapata nyerte.

Nem túl kedvező időjárási körülmények között vágtak neki a csapatok csütörtökön a XVI. Nemzetközi Regionális Járőrbajnokságnak. Az MH Támogató Dandár püspökszilágyi lőterén megrendezett versenyen a budapesti mellett a berlini, a prágai és a varsói helyőrségek csapatai indultak, de ugyancsak elfogadták a szervezők meghívását a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság, a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnokság, valamint a Vám-, és Pénzügyőrség Országos Parancsnokság válogatottjai is.

Az ünnepélyes megnyitóra a lőtér alakulóterén felsorakozott csapatok meghallgatták az Európai Unió himnuszát, majd a résztvevő országok zászlói előtt Labádi Lóránt mérnök ezredes, a támogató dandár törzsfőnöke köszöntötte a megjelenteket. Megnyitó beszédében kiemelte: az idei járőrbajnokság szorosan kapcsolódik a napokban Budapesten zajló 2010. évi Helyőrségparancsnoki Találkozóhoz. Az ezredes hozzátette: a magas színvonalú verseny lebonyolításához minden feltétel adott, s őszintén bízik benne, hogy a csapatok mindenféle sérülés nélkül érkeznek be a célba.

Labádi ezredes még az első csapat indulása előtt a honvedelem.hu érdeklődésére kiemelte: a 15 kilométeres pályán tucatnyi ellenőrző pontot kell érinteniük az öttagú férfi, és a négy versenyzőből álló női csapatoknak. Vannak olyan ellenőrző pontok, amelyeken csak az igazolólapot kell aláíratniuk, de több katonai feladat is nehezíti a versenyt. Kétfajta lövészet, kézigránát-dobás, valamint sebesült szállítás egyaránt szerepel a járőrbajnokság feladatai között. Sajnos – tette hozzá a főtiszt – az előző éjszaka lehullott nagy mennyiségű csapadék is nehezíti a versenyzők dolgát, több ellenőrzőpont megközelítése is nehézzé vált a csúszós, sáros talaj miatt. Márpedig a kijelölt pálya még normál körülmények között is erősen átszegdelt, hegyen-völgyön keresztül visz az út.

A támogató dandár törzsfőnökétől megtudtuk azt is: nem okozott gondot, hogy a Nemzetközi Regionális

Járőrbajnoksággal párhuzamosan, a várpalotai honvédségi gyakorlótéren rendezték meg a Magyar Honvédség járőrbajnokságát. Mivel a püspökszilágyi versenyen Budapest helyőrség válogatottját is a támogató dandár csapata képviselte, így az alakulatnak meg kellett osztania erőit a két verseny között. Az ezredes elárulta: mivel a Magyar Honvédség tavalyi bajnokságán az alakulat a harmadik helyet szerezte meg, s ezt az eredményt idén is szerették volna megőrizni Várpalotára küldték az erősebb csapatot. Persze ez nem jelenti azt, hogy a nemzetközi versenyre nem készültek volna teljes erőből.

A XVI. Nemzetközi Regionális Járőrbajnokságon az alábbi végeredmény született.

Női kategória:

  • 1., Budapesti Rendőr-főkapitányság,
  • 2., MH Támogató Dandár,
  • 3., Vám-, és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.

Férfi kategória:

  • 1., Budapesti Rendőr-főkapitányság,
  • 2., MH Támogató Dandár,
  • 3., Vám-, és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.

Nemzetközi kategória:

  • 1., Budapest,
  • 2., Varsó,
  • 3., Prága,
  • 4., Berlin.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Galovtsik Gábor