Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzetközi hét az Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyamon

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2020. november 9. 18:56

Az altiszti kar képezi a haderő gerincét és a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban is kiemelt szerep jut az altiszteknek – hangzott el a tanfolyam nemzetközi hetének első napján, november 9-én, hétfőn, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban.

20201109_Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam (1)

A járványhelyzet miatt speciális körülmények között zajlik a nyolcadik alkalommal megrendezett Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam nemzetközi hete. Az új altisztképzési forma legmagasabb szintű tanfolyamán, a nemzetközi kitekintés elsősorban on-line valósul meg, de a résztvevők így sem maradnak kellő tudásanyag híján. Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa érdeklődésünkre úgy fogalmazott: kihasználnak minden lehetséges on-line platformot, hogy a járványhelyzet ellenére valóban nemzetközivé tudják tenni ezt a hetet.

„A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban előírtak alapján olyan altiszti kart kell felkészítenünk és képeznünk, amely képes lesz megbirkózni az új fejlesztésekből adódó feladatokkal, és adott esetben adoptálni a különböző harceljárásokat. Mindent megteszünk azért, hogy felkészítsük altisztjeinket a feladataik magas szintű végrehajtására” – mondta a vezénylőzászlós.

20201109_Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam (4)

A nemzetközi hét első napján Frankó Imre ezredes, az MH Altiszti Akadémia megbízott parancsnoka köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, az altiszti kar megbecsült része a katonatársadalomnak, képességeik pedig folyamatosan fejlődnek.

Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Transzformációs Parancsnokság parancsnoka előadásában kiemelte: fontos, hogy a Magyar Honvédség alkalmazkodjon a biztonsági környezet változásaihoz. Kiemelte: ilyen körülmények között nem csak a szervezet-szintű fejlődés a fontos, hanem „az egyéni fejlődés, sőt, az önfejlesztés is.”

20201109_Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam (6)

A parancsnok és a vezénylőzászlós közötti kapcsolatról, munkafolyamatokról beszélt a hallgatóságnak Denis Tretinjak vezérőrnagy, a Székesfehérváron települt Közép-Európai Többnemzeti Hadosztály Parancsnokság parancsnoka és Mario Mateljic főtörzszászlós, az alakulat vezénylőzászlósa. A vezérőrnagy úgy fogalmazott: fontos a pozitív parancsnoki légkör megteremtése.

20201109_Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam (8)

„Ahhoz, hogy az altisztjeink fejlődjenek, időnként magasabb szintű feladatokról, problémákról is eszmét kell cserélnünk velük. Az altiszteknek pedig minden lehetőséget meg kell ragadniuk, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek. A parancsnok és a vezénylőzászlós viszonya pedig bizalmon, megértésen és magabiztosságon alapul. Parancsnokként mindig elég időt kell fordítani a vezénylőzászlóssal történő konzultációra” – közölte a vezérőrnagy.

Mario Mateljic főtörzszászlós kiemelte: az altiszteknek végig kell járniuk a ranglétrát, mivel „aki nem tud két embert vezetni, az többet sem képes megfelelően koordinálni”.

20201109_Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam (7)

Előadásuk végén, a Székesfehérváron települt parancsnokság képviselői és a tanfolyam nemzetközi hetének vezetői kölcsönösen elismeréseket adtak át egymásnak.

Az Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam résztvevői elsősorban stratégiai és hadműveleti ismereteket tanulnak. A szakmai felkészítésük célja olyan tudás biztosítása, amelynek birtokában képessé válnak a parancsnokaik támogatására, az altiszti és a legénységi állomány tevékenységének szervezésére, irányítására. Mint a parancsnokság kulcsfontosságú elemei, lényeges, hogy a döntések előkészítésének résztvevőiként végezzék önállóan a feladataikat és legyenek tisztában saját felelősségükkel.