Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzetközi nap a gyorsreagálású hadtest parancsnokságán

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: NRDC-ITA |  2022. július 15. 18:21

Július 9-én került rendezték meg az immár hagyományossá vált nemzetközi napot a NATO Gyorsreagálású Hadtest (Olaszország) (NRDC-ITA) parancsnokságán. A rendezvénynek idén is az „Ugo Mara” laktanya adott otthont, Solbiate Olona-ban.

ID22_1

Két évvel a legutóbbi rendezvény után szervezte meg ismét a nemzetközi napot az NRDC-ITA. Ez az esemény az itt szolgáló katonákra és családtagjaikra összpontosít, célja a baráti kötelékek ápolása, a kohézió erősítése, a 19 nemzet kultúrájának megosztása, jellegzetes hagyományok és szokások bemutatása, elsősorban a gasztronómián keresztül.

Az idei nemzetközi nap kiváló lehetőséget teremtett továbbá arra is, hogy az NRDC-ITA közössége demonstrálja az elmúlt időszakban nehéz helyzetbe kerülők iránti szolidaritását, a Nemzetközi Házastárs Klub (NISIC), a parancsnokságon szolgálók házastársait tömörítő egyesület jótékonysági kezdeményezése révén.

ID22_2

A látogatókat hagyományos magyar ízekkel várták a parancsnokságon szolgáló magyar katonák. Az alapanyagokat az MH Anyagellátó Raktárbázis szakemberei szállították Magyarországról a helyszínre, akik az előkészítésben, valamint a rendezvény kiszolgálásában is aktív részt vállaltak.

A magyar sátor sikerét – a számlálhatatlan pozitív visszajelzés mellett – az a tény is igazolta, hogy rendezvény zárását követően is hosszú sor kígyózott a stand előtt.

Az eseményen – az NRDC-ITA parancsnokának meghívásának eleget téve – részt vett dr. Rozs Péter László, Magyarország milánói konzulja is.

 

ID22_3
CímkékNATO