Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Nesze neked kopasz tüzér”

Szöveg: Pogrányi Zoltán zászlós |  2010. december 5. 8:13

A Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár tüzér katonái, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel közösen, a tatai laktanyában ünnepelték meg Szent Borbála, a tüzérek védőszentjének napját, a tüzér fegyvernemi napot december 2–3-án.

December második napján tüzérnapi erőpróbán mérték össze erejüket a harcitámogató zászlóalj katonái, és bár lövés nem dörrent, mégis gránát repült a levegőben. A közel negyvennégy kilogrammos lövedék nem a D-20-as ágyútarackból indult útjára, hanem az erőpróba egyik feladataként a katonák hajították el, többen a háromméteres távolságot is túlszárnyalva.

Ezen a napon egy ágyútarack azonban útjára indult, ugyanis a lövegtoló versenyen a csapatok ötven méteren keresztül tolták a közel hattonnás monstrumot, és a feladatot a táv felénél beiktatott forduló is nehezítette.

December harmadikán, a tüzérek védőszentjének, Szent Borbála napjának előestéjén ünnepi állománygyűlésre került sor a tatai laktanyában.
A harcitámogató zászlóalj meghívását számos nyugállományú és aktív katona és több, a tüzér hagyományokat támogató civil fogadta el.

Ezen az állománygyűlésen került sor a HM Honvéd Vezérkar főnöke és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka által adományozott elismerések átadására. A tüzér erőpróba díjait Benda László ezredes, az alakulat parancsnokhelyettese adta át a nyertes csapatoknak.
Az elismerések átadását követően a hagyományos, ágyútalpon történő tüzéravatásra is sor került, melynek keretében az újdonsült tüzérek D-20-as ágyútarackból adtak le egy lövést.

Ezt követően, az ágyútalpra hasalva, az avató öreg tüzér „Nesze neked kopasz tüzér" felkiáltása mellett a hátsójukra mért, borzasztóan rettenetes – valójában jelképes – ütést követően a „Köszönöm öreg tüzér" szavakkal köszönték meg tüzérré avatásukat.

 

Fotó: A szerző felvételei