Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Netanjahu: „egy éven belül eljuthatunk a békéig”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. szeptember 7. 10:35

Az izraeli miniszterelnök reményei szerint egy éven belül tető alá lehet hozni az izraeli-palesztin békemegállapodást, a két fél között feszülő mély ellentétek dacára is. Benjámin Netanjahu hétfő este amerikai törvényhozókkal találkozott Tel-Avivban, és Nir Hefec szóvivő szerint e megbeszélésen hangzott el a kormányfő bizakodó nyilatkozata.

„Hiszek abban, hogy késlekedések és megszakítások nélkül folytatandó közvetlen tárgyalások révén egy éven belül eljuthatunk a békéig" – idézte a szóvivő Netanjahut. A kormányfő hangsúlyozta, hogy elérhető a tárgyalások célja – az önálló palesztin állam létrehozása – az Egyesült Államok, az Európai Unió, az ENSZ és Oroszország alkotta közel-keleti kvartett közreműködésével.

Izrael és a Palesztin Hatóság 20 havi szünet után a múlt héten csütörtökön Washingtonban felújította közvetlen béketárgyalásait, azzal a céllal, hogy egy éven belül keretmegállapodást kössenek egy Izraellel tartós békében élő palesztin állam létrehozásáról. Az újabb tárgyalási fordulóra szeptember 14-én kerül sor az egyiptomi Sarm-es-Sejkben. Benjámin Netanjahun és Mahmúd Abbász palesztin elnökön kívül Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is részt vesz a tárgyalásokon.

Az egyezkedés kritikus próbatétel elé néz, mert szeptember 26-án lejár a ciszjordániai zsidó telepek bővítésére vonatkozó izraeli moratórium. A palesztinok jelezték: megszakítják a tárgyalásokat, amennyiben az izraeliek nem hosszabbítják meg az építési tilalmat.