Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nők a seregben: tűsarkú mellett a bakancs is elfér

Szöveg: MH 2. KRDD | Fotó: P. J. főtörzsőrmester |  2021. március 8. 11:50

Molnár Viktória százados mindig is szerette a kihívásokat, a sportot és ez motiválta, hogy a katonai pályára lépjen.

Molnár Viktória százados (1)

Molnár százados Szolnokon, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárnál, a dandártörzs hadműveleti főnökségén vezeti a műveleti részleget. Tizenhét éve szolgál az alakulatnál és annak jogelőd szervezeteinél. „2004-ben végeztem hadnagyként a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán, kiváló eredménnyel. Végzősként elnyertem az évfolyamelső hallgatónőnek járó Bolyai vándortőrt kiváló tanulmányi eredményeimért és kimagasló sportteljesítményemért” – meséli büszkén.

Első tiszti beosztásba – saját kérésére – az akkor az MH 1. Könnyű Vegyes Ezredből alakuló MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóaljhoz került, így az alakulatnál ő lett az első női szakaszparancsnok. „Különös megtiszteltetés volt számomra, mikor 2009-ben én lettem az első női tiszt, aki gyorsreagálású századparancsnok-helyettesként harcoló alegységhez került. Ez az időszak katonai pályafutásom egyik legszebb, legérdekesebb szakasza volt, hiszen a helikopterből való ereszkedés, vízbe ugrás, az átlagosnál több lőkiképzés szinte mindennapos volt.” Ezt követően éveket szolgált a hadműveleti részlegen, tapasztalatokat szerezve a törzsmunka alapjairól és működéséről.

Molnár Viktória százados (2)

Az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljjal történt fúzió után lehetősége nyílt új ismereteket elsajátítani különleges műveleti vonalon. Különböző szaktanfolyamok elvégzése után az alakulat felderítő főnökségének állományában kamatoztatta tudását. „Életem fontos állomása volt ez a kihívásokkal teli időszak, szerencsére kiváló kollégákkal dolgozhattam együtt” – mondja.

Molnár Viktória százados (3)

A szervezeti változásokat követően, hadműveleti főnökségen, műveleti részlegvezetőként új feladatokkal nézett szembe. Pályafutása során több beosztásban is szolgált, de mindig támaszkodott a tapasztalt, idősebb altisztekre. A mai napig szívesen dolgozik együtt velük, a felelősség és a döntés azonban az övé. Beosztottjainak több területen igyekszik példát mutatni. „Véleményem szerint a sport, illetve a fizikai állóképesség nemcsak az éves felméréshez és a feladatok sikeres végrehajtásához szükséges, hanem mentálisan is tartást ad.”

A külszolgálat sem maradhatott ki pályafutásából. Hét hónapot szolgált Afganisztánban, valamint a nemzetközi gyakorlatok keretein belül CFE/CSBM ellenőrként számtalan országba eljutott. Legutóbb 2020-ban egy éven keresztül volt NRF készenlétben felderítőként egy lengyel vezetésű nemzetközi törzzsel, amelyet egy másfél éves, szakaszos felkészülés előzött meg külföldi gyakorlatokkal.

Két fiúgyermek édesanyjaként úgy gondolja, hogy bárki meg tudja találni az egyensúlyt a család és a hivatás között. És hogy mi a véleménye, hogyan lehet nőként érvényesülni a honvédségnél?

„Ez egy örök, vitatott kérdés. Megtalálhatjuk a katonanők megfelelő helyét, szerepét a rendszerben, ahogyan ez a történelem során mindig is létezett, még ha nem is ilyen magas arányban, mint manapság. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy alapvetően ez egy férfias szakma. Ha valaki ezt elfogadja, számtalan lehetősége van egy szép, tapasztalatokkal és élményekkel teli karriert befutni nőként is, főleg csapatszinten.”

Molnár Viktória százados (4)