Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyílt nap a hadikikötőben

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. június 16. 14:47

A hadihajózás és a katonai tűzszerészek munkája iránt érdeklődő civileket várják sok szeretettel az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái június 26-án az újpesti hadikikötőbe. Az alakulat nyílt napján rengeteg program várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

A tűzszerészet hatvanöt, valamint a hadihajózás százhatvankét éves évfordulója alkalmából rendeznek nyílt napot június 26-án, szombaton a Magyar Honvédség újpesti hadikikötőjében. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái reggel 9 órától látványos programokkal várják az érdeklődőket. A dinamikus és statikus bemutatók mellett ejtőernyős ugrás és műrepülő-bemutató is szórakoztatja majd a közönséget.

A legkisebbek számára változatos gyermekprogramokkal szeretnék színessé tenni ezt a napot a szervezők, míg az idősebbeknek a sétahajózás, a rohamcsónakkal történő száguldás, valamint a Honvéd Művészegyüttes koncertje jelenthet felejthetetlen élményt. Mindezek mellett pedig bemutatkoznak még a tűzoltóság speciális eszközei is.

Az érdeklődők ezen a napon nemcsak autóbusszal juthatnak el a hadikikötőbe, hiszen a Pünkösdfürdő állomástól óránként indulnak ingyenes hajójáratok az alakulat nyílt napjának helyszínére.

1595903409
 

1595903409
 

1595903409