Nyolcvankilenc éve hunyt el a magyar vízilabdasport úttörője

Komi bácsi – ahogy egykoron becézték – 1892. március 15-én született, Budapesten. Az érettségi megszerzése után a Magyar Általános Kőszénbánya tisztviselője lett. Tizenévesen magára öltötte úszónadrágját, amit „többé le sem vett”. Először az MTK színeiben úszott, majd hamar átnyargalt a csapatsportok világába: 1914-től már az MTK vízilabda csapatának lett az edzője. Ekkor szólt közbe az első világháború…

A tehetséges vízilabdázó egy szempillantás alatt a fronton találta magát, ahol - csakúgy, mint a sportban - a harcokban is derekasan helyt állt. A frontvonalon több komolyabb sérülést szerzett, ami miatt sportolói karrierjét be kellett fejeznie.

Egyik lábából ki kellett operálni a térdkalácsot, golyószilánkok maradtak a combjában és a szíve is meggyengült. A térdsérülése miatt élete végéig bicegett. A zászlóst kitüntették nagy ezüst vitézségi éremmel, valamint 1916-ban a tiroli császárvadászoknál a katonai érdemérmet (signum laudis) is megkapta. 1918-ban hadirokkant főhadnagyként felmentették a katonai szolgálat alól.

Miközben a Császárfürdő katonai utókezelővé alakított szállodájában gyógyult, arra gondolt, hogy szívesen támogatná a tehetséges, fiatal úszókat és vízilabdázókat. Sérülése ellenére még vízipólózott az MTK színeiben, de egy nézeteltérés miatt egyesületet váltott: összeveszett a vezetőséggel, mert az ifjú úszókat nem akarták ingyen beengedni az MTK focicsapat válogatott meccseire, így majdnem az egész úszószakosztályt átvitte a III. kerületi Torna és Vívó Egyletbe (TVE). Ekkoriban vezette be a szárazföldi erőléti edzéseket, illetve ebben az időben szinte a semmiből „összerántott” egy fantasztikus csapatot, akik a verhetetlennek hitt angolokat is legyőzték. Az 1912-es stockholmi olimpiai ötödik helyezés után nagy reményeket fűztek az 1924-es párizsi olimpiához, ami ismét az ötödik helyet jelentette a magyar vízilabda válogatott számára. Az 1928-as amszterdami ötkarikás játékokon a válogatott 5:2-re kikapott a német póló válogatottól, így a dobogó második fokára állhattak.

1930-ban megépült a Nemzeti Sportuszoda, amiért Komjádi Béla nagyon sokat harcolt. Később a Magyar Úszó Szövetség ügyvezetője lett, valamint továbbra is a vízilabda szövetségi kapitánya maradt.

Miután 1931-ben megszerezték a harmadik Európa-bajnoki aranyérmet is, újabb nagy esélyekkel csaptak a vizek közé az 1932-es Los Angeles-i olimpián. Az Amerikába vezető útjuk során óceánjáró hajóval is utaztak, amelyen a kapitány megengedte, hogy a reggeli órákban a magyar csapat a 12 méteres fedélzeti uszodában edzhessen. Az olimpián összesen öt csapat indult, ráadásul Brazíliát kizárták. Németországot 6-2-re, Japánt 18-0-ra, az Egyesült Államokat pedig 7-0-ra verték a magyarok, így Magyarország a vízilabda történetében először olimpiai bajnok lett.

Komjádi Béla a következő év elején tíz napra Balatonlellére utazott, hogy kipihenje az előző esztendő fáradalmait. 1933. március 4-én megtartotta az olimpia utáni első válogatott edzését. Nem telt el pár óra, mikor hirtelen lefordult a székről és elvesztette az eszméletét. Hírforrások szerint még kétszer magához tért, de súlyos agyvérzés következtében pár nappal a 41. születésnapja előtt, március 5-én elhunyt. Komi bácsi nevét méltán őrzi a Császár-Komjádi Béla Sportuszoda, amely megannyi olimpikon sportolónak a második otthona.