Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyugállományba vonuló kollégáikat búcsúztatták a híradóezrednél

Szöveg: Gyimóthy Levente | Fotó: Révész Csaba |  2021. május 16. 11:26

Nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötte Bóna Árpádné és Berényi Istvánné honvédelmi alkalmazottakat Vokla János ezredes, a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka május 12-én, szerdán.

nyugállományúak_köszöntés_MH43 (3)

A búcsúzó honvédelmi alkalmazottaknak alegységeik képviseletében Szabó Miklós alezredes, az Összhaderőnemi Informatikai Főközpont parancsnoka, valamint Tóth András alezredes, a Logisztikai Zászlóalj parancsnoka is gratulált.

Bóna Árpádné már 1994 óta erősítette a szervezet munkáját. Éva a parancsnokságon kezdett, ám napjainkig ezredszinten több alegységnél is megfordult, az elmúlt tíz évben személyügyi előadóként a Logisztikai Zászlóalj szolgálatában állt.

nyugállományúak_köszöntés_MH43 (1)

Berényi Istvánné 2010 óta dolgozik az alakulatnál nyomdai alkalmazottként. Márta mindvégig nyomdatechnikai munkáknál segédkezett, utolsó beosztásában az ezred Összhaderőnemi Informatikai Főközpontjának állományát erősítette.

nyugállományúak_köszöntés_MH43 (2)

„Munkájukat, amelyet huzamosabb ideig végeztek, köszönet illeti a teljes katonai szervezet részéről” – méltatta az ezredparancsnok a két nyugállományba vonuló hölgyet. Mint fogalmazott: számukra egy új életperiódus kezdődik, hiszen mostantól több időt tudnak szeretteikkel, családtagjaikkal, unokáikkal tölteni. „Az ezredben szolgált volt hivatásosokat és honvédelmi alkalmazottakat anyaalakulatuk a vírushelyzet elmúltával bármikor, szeretettel visszavárja, akár látogatóként, akár nyugdíjastalálkozók keretében” – hangsúlyozta Vokla ezredes, aki ajándéktárggyal és emléklappal köszönte meg a kollégák áldozatos munkáját.