Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama üdvözölte az iraki háború befejezését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. december 15. 8:28

Nem egy utolsó ütközettel, hanem egy utolsó meneteléssel zárjuk le az iraki háborút és a katonák emelt fővel fogják átlépni az ország határát – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a hadsereg 82. légi szállítású hadosztályának otthonául szolgáló észak-karolinai Fort Bragg támaszponton.

Az elnök ezt akkor mondta, amikor az Irakból csaknem kilenc évig tartó háború után hazatérő katonákat üdvözölte. Beszédében méltatta az általuk elért „rendkívüli eredményeket".

Obama elmondta, hogy december 15-én, csütörtökön a katonák és a felszerelés nagy része után a csapatzászlók is hazaindulnak Amerikába.

Obama hangsúlyozta, hogy a kivonuló amerikai erők egy szuverén, stabil és önálló államot hagynak maguk mögött.

Elismerően szólt arról, hogy az önmagát Afganisztánban és Irakban kitüntetett „9/11-es nemzedék" kivívta helyét a történelemben és méltó arra, hogy az Egyesült Államok függetlenségét elérő, valamint a fasizmussal és a kommunizmussal szembenéző elődök nyomdokába lépjen.

Az elnök szerint Amerika a régi birodalmakkal ellentétben nem területekért vagy természeti erőforrásokért indult háborúba, hanem azért, mert „így helyes".

Obama megfogadta, hogy a világ legjobb haderejeként fogja fenntartani az amerikait és kijelentette: kormánya támogatni fogja a leszerelő katonákat, hogy Irak újjáépítése után Amerika újjáépítésében is szerepet vállaljanak.

Az elnök elmondta, hogy az iraki háborúban összesen 1,5 millió amerikai vett részt, és megemlékezett az ott elesett csaknem 4500 hősi halottról és a több mint 30 ezer sebesültről.