Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama: véget kell vetni az öldöklésnek Szudánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. április 24. 14:29

Véget kell vetni „az ártatlanok legyilkolásának” a Szudán és Dél-Szudán közötti határvidéken – jelentette ki április 23-án, hétfőn Barack Obama amerikai elnök. Obama szerint a két ország vezetőjének „kell hogy legyen bátorsága a tárgyalásokhoz”. Hangsúlyozta, hogy a két ország népe „békét érdemel”.

Az amerikai külügyminisztérium hétfőn „határozottan elítélte" a Dél-Szudán ellen vasárnap végrehajtott szudáni támadást és felszólított az összes szudáni erő visszavonására a szomszédos államból.

„Üdvözöljük Dél-Szudán Hegligből történt kivonulását és felszólítjuk Szudánt, hogy haladéktalanul vonja vissza az összes fegyveres milicistát a kijelölt határ mögé" – hangzott az amerikai diplomáciai tárca közleménye.

A dél-szudáni hadsereg vasárnap jelentette be, hogy befejezte a

kivonulást a hegligi olajmezőről, és bírálta, hogy a szudáni

hadsereg még szombaton is bombázta a térséget. A dél-szudáni csapatok március végén foglalták el rövid időre Hegliget a szudániaktól. Az erőszakos cselekmények április 10. óta váltak gyakoribbá.