Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olimpiai sportolókat akartak elrabolni?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. április 11. 7:29

A kínai hatóságok bejelentése szerint terroristacsoportot lepleztek le, amely arra készült, hogy az augusztusi pekingi olimpia idején sportolókat és külföldi újságírókat raboljon el.

A közbiztonsági minisztérium szóvivője azt is közölte, hogy az elfogott szélsőségesek támadásokat terveztek a külföldiek által kedvelt pekingi és sanghaji szállodák, továbbá kínai állami épületek és katonai létesítmények ellen is.

Csütörtöki sajtóértekezletén Vu Ho-ping azt mondta, hogy 45 személyt vettek őrizetbe március 26. és április 6. között a Kína északnyugati részén fekvő autonóm területen, robbanóanyagokat és lőfegyvereket foglalva le a gyanúsítottaktól.

A kínai hatóságok már márciusban is tettek olyan bejelentést, amely azt sugallta, hogy terrorveszély fenyegeti az országot a hszincsiangi muzulmán szakadárok részéről. Akkori közlés szerint meghiúsítottak egy merényletet, amelyet az egyik kínai légitársaság Urumcsi-Peking járata ellen akartak elkövetni hszincsiangi terroristák.

Címkékolimpiasport