Öngyilkosság a vereség helyett

A kamikaze jelentése Isteni szél, eredetileg annak a tájfunnak a neve, amelyik 1281-ben elpusztította a Japánt megtámadó mongol hadiflottát. A II. világháborúban a japánok a reménytelenné vált hadi helyzetben utolsó lehetőségként kapaszkodtak abba az őrült gondolatba, hogy csak az öngyilkos akciók vezethetnek eredményre a túlerőben lévő ellenséggel szemben. A világtörténelem legfurcsább fegyvere született meg így, amelynek az ember nem csupán kezelője volt, hanem részévé is vált. A II. világháborúban a kamikazék 34 hadihajót süllyesztettek el és több mint százat megrongáltak. Okinawánál az USA hadiflottája miattuk szenvedett nagyon súlyos veszteséget, amikor a harcok során több mint ötezer amerikai tengerész esett el.

1943-ban a délnyugat-csendes-óceáni térségben a japánokat sorozatos kudarcok érték és több fontos támaszpontot elvesztettek. 1944 nyarán, a Fülöp-szigetek környéki csatában szertefoszlottak utolsó reményeik, hogy haditengerészetük hagyományos eszközökkel tovább tudja folytatni a harcot az amerikaiak ellen. Néhány nap alatt 3 repülőgép-hordozó semmisült meg több mint 400 repülőgéppel és 445 főnyi személyzettel. Vereségük súlyát tovább növelte az a tény, hogy ekkor vesztették el a még meglévő jól kiképzett pilótáikat.

Az első öngyilkos akciókat a kétségbeesés szülte. A haditengerészet irányítói keresték az ellenség megsemmisítésének a leghatásosabb módját. 1944 nyarán Szueo Obajasi ellentengernagy és Eicsiro Ijo, egy anyahajó parancsnoka vetették fel azt a gondolatot, hogy a pilóta közvetlenül irányítsa neki a bombával megrakott repülőgépét az ellenséges hajónak. Különös nyomatékot adott érvelésüknek Arima ellentengernagynak, a 26. légiflottilla vezetőjének akciója, aki a Luzonnál állomásozó amerikai flotta ellen vezetett támadás során -úgy tűnt – szándékosan neki ütközött gépével a Franklin repülőgép-hordozónak.

 

A kamikaze egységek felállításához az utolsó lökést az adta, amikor bizonyossá vált, hogy az amerikaiak támadást indítanak a Fülöp-szigetek ellen. A japánok készek voltak bármilyen áron megvédeni a szigeteket, mivel elvesztésük elvágta volna az anyaországot a létfontosságú délkelet-ázsiai olajkészletektől. A Sho (Győzelem) elnevezésű hadművelet sarkpontja az amerikai repülőgép-hordozókon állomásozó légierő semlegesítése volt, nehogy megtámadhassák és elsüllyeszthessék a japán hadihajókat. A feladat végrehajtásában komoly szerepet szántak a Fülöp-szigeteki 1. légiflottának. Ám ennek az egységnek nem voltak megfelelő repülőgépeik, melyekkel esély lett volna a felvenni a harcot az amerikai repülőgépekkel szemben.

Október közepén hatalmas erőkkel megindult az amerikai támadás. Amikor október 17-én Kakijiro Ohnisi megérkezett, hogy átvegye a légiflotta parancsnokságát, mindössze 30 Zeke típusú gép és 30 bombázó volt harcképes állapotban. Hamarosan utasítás érkezett, hogy a hadművelet megkezdődött, és az 1. légiflottának meg kell kezdenie a légi csapást. Ohnisi Japán egyik legtapasztaltabb pilótája volt, aki részt vett a Pearl Harbor elleni támadás tervének kidolgozásában. Nem voltak illúziói, tudta, hogy a feladat végrehajthatatlan.

Október 19-én felkereste az egyesített flotta főparancsnokát, és közölte, az amerikai repülőgép-hordozókat kizárólag öngyilkos akciókkal lehet harcképtelenné tenni. A főparancsnok először tiltakozott, ám végül engedélyt adott az első támadó csapatok létrehozására. Ohnisi még aznap délután elment a Mabalacat reptérre, a 201. repülőcsoport támaszpontjára. Hozzájuk tartozott az összes harcképes Zeke. A csoport vezetői először megdöbbentek, de a megbeszélés során beleegyeztek, hogy késedelem nélkül felállítják az Isteni Szél, Különleges Támadó erő első egységét. Már a következő nap létrehozták a másodikat, Cebu szigetén.

 

Egyik esetben sem jelentett gondot az önkéntesek toborzása. A toborzókat segítette az a japán patriotizmus, amelyet mind a katonák, mind a civilek elfogadtak. Az elmélet szerint a japánoknak, akár életük feláldozása árán is szolgálniuk kellett az uralkodót és a hazát.

A különleges egység első bevetésére 1944. október 21-én került sor. 16 gép szállt fel, de a nem megfelelő irányítás következtében nem találták meg az ellenséges célokat és egy kivétellel visszatértek a bázisra. A hiányzó gép viszont sikerrel ütközött neki az Australia cirkálónak és a hajóhidat eltalálva megölt 20 embert – köztük a kapitányt -, további 54-et pedig megsebesített, a hajót ki kellett vonni a harcokból.

Október 23-án megkezdődött a második világháború egyik legnagyobb tengeri csatája, melyben 216 amerikai hajó állt szemben 64 japánnal. Az eredmény nem lehetett kétséges. Október 25-ére a japán flotta kétharmada megsemmisült. A japán vereség katasztrofális volt, s a flottájuk továbbiakban nem játszott szerepet a hadműveletek alakításában.

Október 25-én azonban sikerült elsüllyeszteni az első amerikai repülőgép-hordozót, öt másik hajót pedig megrongálni. Ezt az akciót a japánok a kamikaze gondolat győzelmeként ünnepelték. Ohnisi admirális annyi repülőgépet kért a további öngyilkos akciókhoz, amennyi csak lehetséges és újabb egységeket állítottak fel. A Fülöp-szigetekre érkező 2. légiflottát, mely több hagyományos támadást hajtott végre sikertelenül, egyesítették az 1. légiflottával és megkezdték a különleges támadó csapatok felkészítését.

 

A következő három hónapban a Fülöp-szigetek visszafoglalásáért küzdő amerikaiaknak szembe kellett nézniük a kamikazék mindennapos támadásával. A japánok a támadóerő fenntartása érdekében Formosa szigetén kiképző bázist hoztak létre, ahol a pilóták hétnapos kurzuson sajátíthatták el a kamikaze taktikát. Az egyik variáció szerint a repülő nagy magasságban közelítette meg a célpontot és kb. 8 kilométerre egyre meredekebb zuhanórepülésbe kezdett, a másik módszer szerint a tengerszint felett alig 10 méteres magasságban közelítette meg a célpontot, majd 300-350 méter magasságba emelkedett, végül szinte függőleges zuhanórepüléssel fejezte be a pilóta az akcióját.

Az amerikaiak az első megdöbbenés után hatásos védelmet alakítottak ki a kamikazék ellen, amikor egy part menti figyelőhálózatot hoztak létre, amelynek segítségével időben tudomást szerezhettek a közeledő gépekről és ezzel párhuzamosan hajókon egyre hatékonyabb, nagy tűzerejű légvédelmi gépágyúkat, valamint a felderítéshez radarokat alkalmaztak. A II. világháború legnagyobb kamikaze csatája 1945. április 6 – 22 között zajlott le. Ebben az időszakban a japánok 12 torpedórombolót süllyesztettek el és kb. 60-at rongáltak meg. A kamikaze harcokba 1900 repülőgép lett bevetve, ebből 1000 gép tért vissza a támaszpontjaikra, 900 repülőgépet veszítettek el és ebből csak 260 zuhant valamilyen célpontra. 

A II. világháború során ugyanakkor nemcsak a repülőgépekkel hajtottak végre kamikaze támadásokat. 

A Sea Dragon (Tenger Sárkánya) kétszemélyes tengeralattjáró volt, 2 torpedóval és az orrában elhelyezett 600 kilogramm robbanóanyaggal, amit az öngyilkos manővereknél alkalmaztak. Ezekből a tengeralattjárókból több mint 200 darab készült.

Emberi torpedók (Világ Megváltása). Ezek a szerkezetek emberi irányításúak voltak, 1360 kilogramm robbanóanyag volt a torpedóban elhelyezve, kb. 400 darab készült belőlük.

Motorcsónakok (Tengeri Rettegés). A csónak orrába bombát szereltek és egyenesen nekivezették a hajónak.

Búvárok (Guggoló Sárkány). A búvárok egy 15 kilógrammos aknát vittek magukkal és egy bambusz rudat, az aknát a hajó oldalához ütve robbantották fel a hajót.

Ejtőernyősök. Ezt a módszert 1945. májusában próbálták ki és ennek a lényege az volt, hogy az ejtőernyős a robbanótöltettel együtt rázuhant a kiszemelt célpontra.

1945 nyarának végére a japánok totális üzemanyaghiánnyal küszködtek, a japán ipar a nyomasztó nyersanyaghiány miatt már nem tudta a hadsereg megrendeléseit teljesíteni. Ebben a helyzetben dobták le az amerikaiak 1945. augusztus 6-án illetve 9-én Hiroshimára és Nagasakira a két atombombát. A Szovjetunió a krími kötelezettségének megfelelően augusztus 9-én háborút üzent Japánnak, és megindította a hadműveleteket a mandzsúriai Kvantung-hadsereg ellen.

A történészek szerint a japánok harci szellemét és fanatizmusát a két atombomba nem törte meg, sőt, bizonyos fokig elszántabbá tette őket. A Szovjetunió hadba lépése azonban stratégiailag teljesen kilátástalanná tette a további küzdelmet. Nagyrészt ennek tudható be, hogy a japán császár 1945. augusztus 15-én (a Kvantung-hadsereg már verve volt) fegyverszünetet kért.

A japán tengerészeti légierő utolsó akciója már a fegyverszünet után 1945. augusztus 16-án hajnali órákban zajlott le, amikor Ugaki admirális a kamikazék egyik főparancsnoka egy 10 gépből álló öngyilkos kötelék élén bevetésre indult az Okinawa vizein horgonyzó amerikai flottaegységek ellen. Ugaki utolsó rádióüzenete így hangzott:

“Kizárólag az én hibám, hogy a kamikaze kötelékem az elmúlt hat hónap folyamán nem volt képes megállítani és szétzúzni az ellenséget. Néhány perc múlva rá fogok zuhanni egy ellenséges hadihajóra. Kívánom, hogy mindazok, akik parancsnokságom alatt álltak, megértsék cselekedetem értelmét, és minden erejükkel azon munkálkodjanak, hogy hazánk örökké éljen. Banzai!"

Ugaki cselekedetét még több kamikaze kötelék követte, de sok öngyilkos repülő nem is hajóra zuhant, hanem célpont hiányában a tengerbe csapódtak be. Onishi admirális, a kamikazék másik parancsnoka ősi szamuráj szokás szerint harakirit követett el.