Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2012. október

2012. október 24. 13:06

A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről.

1595943619
Aradi özvegyek

Mint ismert, az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom aradi vértanú közül senki sem nyugszik Magyarországon, ugyanakkor a budapesti Fiumei úti temető 30. parcellájában – a Kossuth-mauzóleum közelében – egymás mellett három mártír özvegyének végső nyughelye is fellelhető. Sorozatunk legújabb részében e sírokról olvashatnak.

Tradíció

A jövő egyeteme

Az év elején létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetem szeptember 3-án az Orczy-kertben, az intézmény leendő kampuszánál tartotta első tanévnyitó ünnepségét.

Haderő

Határozott elvárások

Az eddig a miniszteri titkárságot vezető dr. Borbíró Zoltánt nevezte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a tárca védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkárává, aki magazinunknak beszélt először terveiről.

Az együttműködés új lehetőségei

A HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal szeptember végén workshop-ot tartott. A tanácskozásokra tizenöt olyan magyar cég képviselőit, szakértőit hívták meg, amelyek tevékenységi köre és eddig elért eredményei felkeltették a SAAB AB cégcsoport érdeklődését.

PRT-krónika

Az úttörő kontingens

A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportja tizenharmadik váltásának 2013. márciusi kivonásával lezárul a honvédség afganisztáni szerepvállalásának egyik fejezete. Sorozatunkban az ázsiai ország újjáépítésében, az élet normalizálásában hét esztendőn keresztül részt vevő magyar kontingensek nehézségekkel, sikerekkel és tragédiákkal övezett történetét mutatjuk be.

Műveletre készen

Erényeink bármik s bármekkorák, / Hibáinkból ítél meg a világ. (Moliére: A mizantróp) – olvashatjuk az MH PRT második váltásának „ars poeticáját" szó szerint is kőbe vésve a Camp Pannóniában, a magyar PRT-táborban található szikladarabon. Az úttörő első kontingens után Pol-e Khomriba érkezett váltás e gondolat szellemében ténykedett mindvégig, és talán ezért is, az újjáépítési csoportok egyik legsikeresebb fél évét töltötték el az ázsiai országban.

Nagyvilág

Kutyavilág

A robbanószer-kereső kutyák az MH Tartományi Újjáépítési Csoport második váltása óta szolgálnak együtt a katonákkal az afganisztáni misszióban. Mint ahogy minden ember, ők is önálló egyéniségek: a bohókás, a szívós, az arisztokratikus és az önfejű vidámságot lop a táborlakók mindennapjaiba.

Seregszemle

Szeptemberben történt

A Magyar Honvédség huszonhárom Gripen-pilótájának, vadászirányítójának és előretolt repülésirányítójának svédországi kiképzéséről, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj katonáinak szlovákiai gyakorlatáról, az önkéntes műveleti tartalékosok bevonulásáról, illetve a honvédelmi miniszter amerikai útjáról is olvashatnak a haderő elmúlt hónapjának kiképzési és protokollhírei között.

A Szikla

Radarok, irányítás, légtérellenőrzés és repülőgép: elválaszthatatlan egységet képeznek, egyik sincs a másik nélkül. Emberi életek, komoly értéket jelentő épített világunk és az ország légterének biztonsága függ attól a munkától, amit megszakítás nélkül, az év minden napján, a nap 24 órájában végeznek az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ légiirányító-központjában.

Többnemzeti kötelék

Négy ország, tíz helikopter, háromszáz katona – Logical Decision 2012 néven többnemzeti helikopteres harcászati gyakorlatot tartottak szeptember elején, Szolnokon. NATO-partnereikkel ilyen közös feladatot először 2006-ban hajtottak végre a magyar légierő helikopterpilótái, de hat év múltán, most először kétszintű törzs dolgozott a parancsnokok keze alá.

Tábori posta

Rovatunkban ezúttal a magyar hadisírgondozók itthon és külföldön végzett tevékenységét mutatjuk be.

Hídemberek

Három év után ismét együtt dolgoztak a cseh és a magyar műszakiak: a Duna 2012 elnevezésű közös kiképzés keretében a folyami átkelést gyakorolták.

Kölcsönkenyér visszajár

A titeli vízi éleslövészetet követően egy évvel, Várpalotán rendezték meg az Iron Cat hadgyakorlat második felvonását, melynek keretében a magyar és a szerb hadihajósok a nullaponti lőtéren adtak számot tudásukról.

Haditechnika

Az orosz Patriot

A leghatékonyabb légvédelmi rakétarendszerek közé sorolják az orosz Sz–300-as és Sz–400-as családot, melyből 1978 óta többféle, paramétereiben, szállító járműveiben is eltérő változat készült.

Hátország

Budapest katonái (1.)

A 32-es bakák ezredét az osztrák örökösödési háború „hozta létre", s először a Monarchia végnapjai „szüntették meg". Az egykori k. u. k. alakulatot az emlékezet ma is Budapest háziezredeként tartja számon, pedig katonái leginkább távoli harctereken vívták meg élethalálharcaikat. Sorozatunkban róluk és a ma szolgáló „fővárosi" katonákról olvashatnak.

Sokoldalú virtuózok

Egy katonazenekar hogyan tudja felvenni a versenyt korunk gépzenéjével? A Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar például – a legjobb ellenszerként – hónapok, akár fél év múltán is emlékezetes koncertekkel ad választ e kihívásra.

Hazatérés

Vitéz Barankay József százados 1944. július 13-án, a galíciai fronton halt hősi halált. Sírjára és vaskoporsóba zárt holtestére 2012. július 11-én bukkantak a hadisírkutatók az ukrajnai Ivano-Frankivszkban. A rohamtüzérség magyarországi megalapítójaként számon tartott százados életútját idézzük fel, néhány fotó segítségével.

Kutatók Éjszakája

Hazai fejlesztésű és gyártású fegyverritkaságok, illetve a magyar haditechnikai kutatás-fejlesztés neves szakemberei várták a Kutatók Éjszakáján a Hadtörténeti Intézet és Múzeumba látogatókat.

Erőltetett menet

Éjszakai gyaloglás, különböző feladatokkal nehezítve – ez várt arra a tizenöt újságíróra, akik részt vettek az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj katonái által irányított túlélőkiképzésen.

Hazafiság iskolája

A hazaszeretet és a hazafiság nemes érzelmeinek kialakítását, erősítését hivatott segíteni a „hazafiság iskolája" elnevezésű pedagógiai program, melynek keretében a pákozdi Mészeg-hegyen lévő katonai emlékparkban már számos feledhetetlen „tanítási napra" került sor.

Katapultfotel

A múzeum intézménye arra hivatott, hogy megmutassa az oda látogatóknak letűnt korok egy-egy darabját. Kositzky Attila nyugállományú altábornagy, a légierő egykori vezérkari főnöke balatonfüredi házimúzeumában viszont ez a múlt különösen eleven és jelen idejű. Olyannyira, hogy még a falióra is egyszerre jár előre és visszafelé.

Közérdekű

A szeptemberben, különböző alkalmakból kitüntetettek, elismerésben részesültek névsorát, illetve a 2012. augusztus 20. és szeptember 14. között elhunyt nyugállományú katonák neveit olvashatják összeállításunkban, melyet az egykori világhírű futballista, Kocsis Sándor újratemetéséről szóló hír tesz teljessé.