Online utazás történelemformáló helyekre

A Pilatus csúcsa az Alpok szeme és füle. A Pilatus tetején a turisták az alpesi kürtöt hallgatják. Fejük felett a hegytető pedig fél Svájcot. A Pilatus Svájc stratégiailag talán legfontosabb hegye, mert innen a fél ország belátható. A radaroknak is. Van itt minden technika, ami a megfigyeléssel összefügg. A technika jelentős része a hegy belsejében van, jelenlétüket csak sejteni lehet, mert itt nem minden szikla, ami annak látszik.

A svájci katonasággal kapcsolatos találgatások, kérdések ugyanúgy az utazó érdeklődésének középpontjában állnak, mint a sajt, a csokoládé vagy a karóra. Éppen ezért egy kiemelt helyszín helyett, ezúttal egy egész országot fésülünk át a katonasággal kapcsolatos érdekességek felkutatásában. „Svájc és az örök semlegesség”, valamint „Svájc, a béke szigete” fogalmak némi magyarázatra szorulnak azok számára, akik eddig nem mélyültek el az ország történelmében. Az első azt jelenti, hogy Svájc nem lép fel agresszorként más ország irányába, a második pedig azt, hogy az ország az éppen aktuális határain belül mindent megtesz a belső béke fenntartásáért. Ez utóbbi viszont irdatlan mértékű fegyverkezéssel és minden területen egy háborúra való felkészüléssel jár.

Svájc több, mint félezer év alatt nyerte el mai formáját, az Alpok legvadabb vidékének kellős közepén. Az 1291-ben a Luzerni-tó partján létrejött őskantonok szövetsége vállalta, hogy egymást nem támadják meg, de egy bármelyiküket fenyegető külső támadás esetén közösen lépnek fel. Ettől az időponttól kezdve az 1800-as évek elejéig csatlakoztak azok a környékbeli kantonok, melyek szimpatizáltak az 1291-es szövetségi levélben foglaltakkal, míg nem 1848-ban hivatalosan is létrejött a ma is ismert Svájci Államszövetség. Az ország szinte mindig megőrizte semlegességét, azaz nem vett részt aktívan katonákkal háborúkban. Kivéve egyetlenegy esetet, amikor a Napóleoni háborúk végén csapatokat küldött Franciaországba, a szövetséges hatalmak kérésére. De talán ettől nem lett lelkiismeretfurdalása Svájcnak, mert ezt megelőzően Napóleon pár évre rátette kezét a kis országra, sőt még harcot is folytatott a földjén.

A leggyakoribb eset a magyar utazók körében, hogy a Boden-tó felől közelítjük meg Svájcot. Ahogy begurulunk földjére, rövid időn belül szinte mindig megakad a szemünk egy eddig számunkra szokatlan műtárgyon, betontuskók hosszú során az országutak mentén.

Svájc önmagát a 20. század első felétől „felfegyverzett semleges” országnak aposztrofálta. Viszont hiába semleges ő maga, ha szomszédjai egy háborús felbőszült állapotban a semlegességét figyelmen kívül hagyva lerohannák. Ezek a betontuskók nem mások, mint tankcsapdák, vagy helyi nyelven Panzersperre-k. Svájc leginkább egy Németország felől érkező támadástól tartott, ezért a tankcsapdákat ennek megfelelően építette ki. A koncepció az volt, ha megtörténne az offenzíva, a tankcsapdák mellett tárolt robbanóanyaggal felrobbantanák a közeli országutakat, így a páncélosok a mezőkön keresztül való haladásra kényszerültek volna, ahol a tankcsapdák megakadályozták volna a további előrenyomulást. Ez idő alatt a svájci vezetésnek lett volna ideje behúzódni az Alpok belsejében 1934-től kiépített erődök valamelyikébe. Az 1995-ös svájci haderőreform során enyhítették a védelmi szintet, így például a tárolt robbanóanyagokat 2014-ig eltávolították a tankcsapdák mellől, azonban ezek a különleges műtárgyak továbbra is a tájkép elemei maradnak még valószínűleg hosszú ideig.

Tankcsapdák veszik körbe Svájcot a mai napig. Habár az ország semlegessége kimondja, hogy Svájc nem küld katonákat idegen országba, nem lép fel agresszorként mások ellen, Svájc nem bízott abban, hogy ezt mások is betartják országukkal szemben. Svájc proaktívan épített egy védelmi vonalat többsoros betontuskókból, hogy megvédje magát a tengelyhatalmak esetleges támadásától, főleg Németország irányából.

Bárhol szállunk ki járművünkből és teszünk városi sétát, Tell Vilmos alakjával garantáltan találkozunk. Milyen üzenetet takar a számszeríj és az izmos alkar?

Tell összenőtt kézifegyverével, a számszeríjjal. Alakja a szilaj erőt és észjárást testesíti meg, amire az Alpok mostoha körülményei tanították. Ő indította el azt a folyamatot, amivel a bátor parasztból lett katonák összefogással képesek voltak az akkoriban erősödő Habsburgokat is távozásra kényszeríteni területükről. Személye felfogható egy „elő-államalapítóként” is. A magyar kártyáról ismert romantikus figurát a svájci romantika annyira kiemelte az ország hősei közül, hogy aki tagadta létezését, cselekedetét, a 19. században börtönbe is kerülhetett.

Tell öröksége garantálta a békét hosszú távon? A középkorban számos háború, csata zajlott Svájcban. Akkor most, hogy is van ez a „béke szigete” szlogen?

Pontosítsunk! Ha rábökünk Svájc mai „végleges” térképére, valóban találunk olyan helyeket, ahol zajlottak csaták a középkorban. De ezek az ütközetek jellemzően olyan helyeken folytak, amelyek az adott időpontban még nem voltak az ország részei. Tell öröksége az „Ős-svájc”, vagyis az Eidgenossenschaft, az akkori Alpok legkeményebb népeit fogta össze, hogy egymást békén hagyva, de kifelé együtt fellépve védjék meg szövetségüket. Félezer év alatt pedig bármelyik szomszédos kanton csatlakozhatott, ha elfogadták a „belépési feltételeket”, ami viszont békét garantált számukra.

 Amennyiben az állandóan gyarapodó területű Svájc a biztonságot jelentette lakóinak, mit csináltak azok a katonának termett férfiak, akik a kantonok folyamatos csatlakozásával „hirtelen” a béke szigetén találták magukat?

A svájci Alpok kemény embereket faragott, ugyanakkor az Alpoknak nem volt mindig olyan népességmegtartó ereje, mint manapság, hiszen egykoron minden a túlélésről szólt, manapság pedig a turizmusról. Az Alpok viszontagságai közt nevelkedett férfi - ha nem talált otthon mezőgazdasági vagy útépítői munkát - gyakran állt idegen uralkodó katonai szolgálatába, ha már otthon a „béke szigetén” nem harcolhatott. Belőlük született meg a Svájci gárda intézménye. Ezeknek a zsoldos katonáknak nagy szerepük volt abban, hogy Svájcban elindulhatott egy korai tőkefelhalmozódás, illetve biztosították a fennmaradást az otthon maradt családtagoknak. A svájci alpesi férfiakat a mostoha körülmények olyan erősre faragták, hogy ha éppen nem álltak katonának más országba, akkor fölös energiájukat egy máig tradicionálisan űzött sportba, az alpesi birkózásba, helyi nevén a Schwingen-be öltek. Ezt a küzdelmet évszázadok óta szabadtéren, fűrészporral felszórt mezőn űzik.

Évente közel másfélmillió (!) turista fényképezkedik az oroszlános emlékműnél Luzernben. A francia forradalom alatt, az uralkodó XVI. Lajos rezidenciája a Tuileriák palotáját megtámadó tömeg szinte utolsó emberig lemészárolta a palotát védő többszáz svájci gárdistát. A haldokló oroszlán egy alakban testesíti meg az összes áldozatot. A svájci katonák szinte mindig külhonban szolgáltak és úgy védték a rájuk bízott emberek életét, mint a sajátjukét, vagy családjukét.

A Svájci gárdáról elsősorban Vatikán jut az eszünkbe.

Jelenleg igen, de 1848-ig a Svájci Gárda Itálián kívül más országokban is teljesített szolgálatot. Az egyik legismertebb korábbi példa XVI. Lajos testőrei voltak, közel ezer svájci gárdista védte személyét és palotáját, a Tuileriakat. A francia forradalom idején a feldühödött tömeg utolsó katonáig lemészárolta a palotát védő sokszáz svájci gárdistát. Rájuk emlékezünk Luzernban, ahol egy természetes sziklafalból faragott haldokló oroszlán testesíti meg az összes gárdistát, akik utolsó erejükkel is egy idegen uralkodót védtek.

A Bécsi Kongresszus után Európát újratervezték, ezt követően Svájc elnyerte mai, „végleges” határait. Jó sok idő volt, amíg Tell Vilmostól bő félezer éven át formálódott az ország.

Igen, és ez az az időpont, amitől fogva Svájcot a „béke szigeteként” emlegetjük, mert szinte nincs olyan svájci állampolgár, aki, vagy ismert felmenői saját hazájukban háborús áldozatokká váltak. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a német-svájci határ rendkívül keszekusza futása miatt tévedésből bombáztak az amerikaiak svájci területet, noha német célpontoknak szánták. Így összességében száz körüli svájci áldozatot mégis szedett a második világháború az ország területén. A háború előestéjén rohamtempóval elkezdődött a tankcsapdák építése, hogy szükség esetén hermetikusan el tudják zárni az országot egy offenzíva elől. Ezzel párhuzamosan épültek gombamódra az erődök, bunkerek, sokszor az Alpok leghajmeresztőbb csúcsaira. Svájc minden erejét mozgósította, hogy „felfegyverzett semlegesként” megőrizze az ország békéjét.

A bunkerek, akár a tankcsapdák a háború idejéből megmaradt infrastruktúrák, csak éppen alig észrevehetők.

A hegyoldalakon százával látunk takaros nyaralókat, parasztházakat. Ember legyen a talpán, aki meg tudja állapítani ebből a távolságból, hogy melyik valódi ház, melyik pedig álcázott bunker, ahonnan szükség esetén egy egész hadsereg elő tud bújni ágyúival. Honnan lehetünk biztosak abban, hogy bármelyik hegyoldalon van egy ilyen katonai létesítmény? Ha most az egyszer hiszünk a statisztikának, ami szerint  huszonhatezer álcázott bunker van az országban, akkor biztosan minden idilli havasi rétre jut legalább egy. Az 1995-ös svájci haderőreformig a bunkerek titkos státuszban voltak, majd ezt követően publikussá tették ezeket a létesítményeket: legtöbbjüket lebontották, vagy éppen szállodát hoztak bennük létre. Ugyanakkor máig vannak földalatti erődök, melyek katonai funkciókat töltenek be.

És az óvóhelyek?

1934-től vált kötelezővé az újonnan épülő házak alá az óvóhelyek kialakítása, vagyis már eleve az új törvény szerint megerősített pincét kellett építeni. Kötelező tartozékai voltak a betonajtó, a priccs és az élelmiszertartalék. A második világháború után - ha valaki nem szeretett volna óvóhelyet építeni új háza alá - akkor annyiszor 800 frank összeget kellett befizetnie az önkormányzatnál megváltásként, ahány tervezett lakója volt az épületnek. A hidegháború alatt újra szigorodtak az óvóhely építési szabályok, ugyanis ekkor már „atombiztossá” kellett építeni őket. 2011-ben, éppen akkor, amikor a parlament le akarta szavazni a kötelező bunkerépítést a magánházak alá, jött a fukushimai atomerőmű baleset, így mégis úgy döntött a parlament, hogy egy „laza” bunkerépítési kötelezettséget megtartanak.

Alpesi vidéki ház azaz Chalet. Legalábbis messziről annak látszik. Valójában bunkert rejt a homlokzat. Ez az egyik leggyakoribb álcázási módja a bunkereknek, hiszen az alpesi hegyoldalakon egyszerre százával lehet ehhez hasonló épületeket látni, így ember legyen a talpán, aki első pillantásra kiszűri: melyik valóban Chalet és melyik bunker.

Igaz, hogy otthonaikban tartják manapság is a katonák a fegyvereiket?

A svájci hadsereg minden tagjának otthon van az egyenruhája és a fegyvere a ruhásszekrényben, ami egy Sturmgewehr 90 típusú gépkarabély. A tisztek pisztolyt is tartanak otthon a Chuchichästli-ben, azaz a konyhaszekrényben. A katonáknak csak  öt százaléka a hivatásos, a többséget a 20-34 év közötti hadkötelesek alkotják, de 48 éves koráig bárki behívható! Tizennyolchetes az alapkiképzés és évenkénti ismétlőkurzusra is be kell vonulni. A katonák a rendes, és az ismétlő bevonulásukat gyakran tömegközlekedéssel oldják meg, ezért gyakran olyan látványt nyújt egy vasúti kocsi vasárnap esténként, mintha háborút viselne az ország. A tömegközlekedés használatának az is az oka, hogy - ha háborúra kerülne sor - tudja a katona, hogy milyen infrastruktúra mentén „harcolja magát keresztül” a gyülekezőpontként működő laktanyáig.

Az otthon tárolt fegyverek visszaélésre adhatnak okot.

Ez sajnos igaz, de az otthon tárolt fegyverek egyik indoka a béke leghatékonyabb megvédése, mert így szükség esetén a mozgósítás is gyorsabban megy, ha már eleve mindenkinél kéznél van a saját fegyvere. Egy korábbi, 2009-as adat szerint 204 ezer fegyvert tartottak maguknál otthon a svájci katonák. Ehhez a számhoz még több, mint egymillió fegyver hozzájön, amit az államszövetség az egykori katonáknak nagyvonalúan „átenged” kvázi szuvenírként. Összességében elmondható, hogy minden negyedik háztartásban van egy karabély és ezzel Svájc a világ negyedik helyén szerepel az egy lakosra jutó fegyverek tekintetében. Csak 2006-ban kezdődött először társadalmi nyomás a háztartásokban tárolt fegyverek leszerelésének ügyében, miután Corinne Rey-Bellet síversenyzőt házastársa agyonlőtte. Egy éven belül sikerült annyit elérni, hogy ha a fegyvereket nem is gyűjtötték be a háztartásokból, de elindították a muníciók beszolgáltatását, amikről eddig külön nem beszéltünk, de 2006-ig ezek is ott lapultak a privát ruhásszekrényekben.

Bicskát ugye azért kapunk a repülőtéren?

Érdemes megvenni valamelyik szuvenírboltban, mert 2001. szeptember 11. óta nem szerepel a repülőtéri boltok kínálatában. Egyébként bármelyik vezető márka bicskáját nyugodtan meg lehet venni. Az egyik a „hivatalos”, a másik a „valódi”. Azért alapítottak két manufaktúrát csak a bicskák legyártására, mert egy gyártó nem volt képes kielégíteni a keresletet. Nagyon jó kompromisszum egymás támogatása. Ettől is működik jól Svájc.

A svájci katonák alapfelszereltsége a világhírű svájci bicska, eredeti nevén: svájci tisztikés. Noha manapság létezik száznegyven funkciós szerkezet is, az 1891-es ősmodell három szerszámmal rendelkezett: csavarhúzó, kés és konzervnyitó.