Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Őrizetbe vették Jemenben az al-Kaida hat feltételezett tagját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. december 14. 13:01

A jemeni hatóságok december 13-án, kedden őrizetbe vették az al-Kaida hat feltételezett tagját – köztük a nemzetközi terrorszervezet egyik tartományi vezetőjét –, akik a gyanú szerint támadást készítettek elő külföldi diplomáciai képviseletek és nemzeti érdekeltségek ellen.

A biztonsági szolgálat egyik illetékese elmondta, hogy a szóban forgó személyek által tervezett merényletek célpontjában több magas rangú állami méltóság is volt. Az illetékes szerint a feltételezett terroristákat azzal is gyanúsítják, hogy fiatalokat toboroztak az al-Kaidának Jemen déli és délkeleti részén.

Az őrizetbe vettek között van Muszáed Ahmed Mohamed al-Barbari, aki a Jemen északi részén fekvő al-Dzsauf tartományban irányítja a hálózatot.

Az Arab-félsziget al-Kaidája (AQPA), amely a terrorszervezet jemeni és szaúdi ágának egyesüléséből született, az utóbbi időben megerősítette jelenlétét Jemen keleti és déli részén. Kihasználta a szanaai vezetés hatalmának meggyengülését, amelyet az Ali Abdalláh Száleh elnök ellen csaknem egy évvel ezelőtt kezdődött népfelkelés eredményezett. A csoport igyekszik kiterjeszteni befolyását az ország északi részére is.