Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz járőrgépek bosszantják az amerikai hadihajókat

Szöveg: JETfly Magazin |  2009. március 27. 11:25

Az elmúlt napokban több orosz tengerészeti járőrgép is a figyelem középpontjába került egy hadgyakorlat során. Elsőként két Il-38-as repült át alacsony magasságon (150 méter) egy Dél-Korea partjainál hajózó amerikai repülőgép-hordozó felett. Ezt követően szintén két orosz Tu-142 tengerészeti járőrgép hajtotta végre ugyanezt a manővert 600 méteres magasságon.

Az eseménynek főként PR jelentősége volt, ezáltal jelezve, hogy a korábban földre kényszerült orosz tengerészeti járőrgépek folyamatosan jelennek meg ismét a levegőben.
Az oroszok járőrgépei ugyanakkor jóval kevesebbet repülnek amerikai megfelelőiknél, így a mostani átrepüléseknek inkább jelzésértéke volt, mintsem erőfitogtatás.

Oroszországnak körülbelül 30 darab Il-38-asa van jelenleg is üzemben. A P-3 Orion-hoz hasonlóan az Il-38 is egy módosított változat, méghozzá az Ilyushin Il-20-é. Az 1960-as évek második felében debütált, pár évvel az amerikai Orion tengerészeti járőrgépek után. A P-3-al szemben az Il-38 nem volt alkalmas hajó elleni rakéták szállítására, annak köszönhetően, hogy a szovjeteknek, majd az oroszoknak számtalan olyan gép állt rendelkezésére, ami betölthette a nagy hatótávolságú csapásmérő feladatkört (például Tu-16 Badger, Tu-22 Blinder, Tu-22M Backfire).

 

Alacsony átrepülésre a múltban is találhatunk példát.

Az elmúlt 6 évben azonban az oroszok fokozott figyelmet fordítottak az Il-38-as járőrgépeikre. Korszerűsített szenzoraiknak köszönhetően hatékonyabban képesek a hajók, repülőgépek és tengeralattjárók észlelésére, akár 150 kilométeres távolságból is, továbbá új navigációs eszközeikkel éjszaka és mostoha időjárási körülmények között is kitűnően tájékozódnak. A felújításnak köszönhetően az Il-38 már alkalmas hajó elleni rakéták, torpedók és egyéb fegyverek szállítására. A típus modernizálásának köszönhetően akár 2020-ig üzemben maradhat.