Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország ellenzi az Északi-sark militarizálását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. szeptember 17. 6:54

Moszkva határozottan ellenzi az Északi-sark militarizálását, de határai és a hajózási útvonalak biztonságáról gondoskodni fog – mondta egyebek között Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában, kanadai kollégájával, Lawrence Cannonnal tartott megbeszélése után.

Lavrov újra határozottan állást foglalt amellett, hogy az Észak-sarkkal összefüggő, meglévő és esetleg a jövőben felmerülő problémákat az öt Északi-sarki államnak kell megoldania politikai úton, összhangban az ENSZ tengerjogi konvenciójával, és elutasította a NATO esetleges szerepvállalását. „Nem hiszem, hogy a NATO helyesen teszi, ha jogot formál annak meghatározására, ki és hogyan oldja majd meg az arktiszi problémákat" – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy az Oroszország és Norvégia közötti, az Északi-sarkot érintő területi vita 40 év után éppen szerdán oldódott meg egy szerződés aláírásával.

Az orosz külügyminiszter kijelentette: Kanada és Oroszország egyetért abban, hogy a tengerfenéken lévő, s a két ország között vitatott úgynevezett Lomonoszov hátság kérdését tudományos bizonyítékok feltárásával, a nemzetközi joggal összhangban kell megoldani. Ezzel kapcsolatban Lavrov reményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok is csatlakozik az ENSZ tengerjogi konvenciójához.

Az orosz diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy a Lomonoszov-hátság a sarki területek körüli területi viták egyikének témája, s Oroszország már be is nyújtotta a kontinentális talapzaton húzódó határának felülvizsgálatára vonatkozó kérvényét az ENSZ-hez. Hozzátette azt is, hogy az utóbbi időben érdeklődést mutat a terület iránt Dánia is, amely azt szándékozik bebizonyítani, hogy a hátság Grönland folytatása.

A találkozó után tartott sajtóértekezleten Cannon kanadai külügyminiszter is kijelentette: bízik abban, hogy országa be tudja bizonyítani a hátságra formált jogát.

Lavrov egy kérdésre válaszolva kifejtette: Moszkva kész tárgyalni katonai támaszpontok kirgizisztáni kialakításáról, de csakis az ottani választások és a hatalmi struktúra kialakulása után.

Az északi sarkvidékkel kapcsolatban Nógrádi György is nyilatkozott a honvedelem.hu-nak. A cikket itt olvashatják!