Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország harci helikoptereket szállít Szíriának?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. június 13. 19:05

Az Egyesült Államokat aggasztják azok a friss információk, amelyek szerint Oroszországból harci helikoptereket szállítanak Szíriának – jelentette ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter június 12-én, kedden Washingtonban, hozzátéve, hogy ez a szíriai konfliktus drámai méretű kiterjedéséhez vezet.

„Amikor az oroszokhoz fordulunk a szíriai fegyverszállítások leállításának ügyében, rendszerint azt a választ kapjuk, hogy nincs miért aggódnunk. Azt mondják, hogy minden, amit szállítanak, nincs összefüggésben az országban zajló eseményekkel. Ez nyilvánvalóan nem igaz" – hangsúlyozta Clinton.
„Bennünket azonban aggaszt az a legfrissebb információ, amely szerint harci helikopterek vannak úton Oroszországból Szíriába" – folytatta az amerikai külügyminiszter. Figyelmeztetett, hogy ez konfliktus kiterjedéséhez vezet az arab országban.

Clinton figyelmeztette Damaszkuszt, amiért két nap óta jelentős csapatösszevonásokat hajt végre Aleppó közelében. A csapatmozgással az amerikai külügyminiszter szerint Szíria átlépheti azt, amit Törökország saját stratégiai és nemzeti érdekei tűréshatárának tekint.

Címkékhelikopter