A kövek emlékezete

Áll egy szobor Debrecenben, amely különösen kedves számunkra, hiszen újra él az alakulat, amelynek emlékét obeliszkjének négy oldalán egy-egy kőkatona őrzi. A debreceni 39. gyalogezred az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóaljában született újjá, s a mai 39-esek igyekeznek megőrizni a régiek emlékét. A 39. gyalogezred 1916-ban San Martino del Carso térségében harcolt, s ez a terület eggyé vált történelmével. A hegyek, kövek látták az ezred harcait, elesett katonái pedig utolsó másodperceikben ezeket a hegyeket és köveket látták. Szellemük ma is ott lebeg a régi harcárkok felett.

A 39. lövészzászlóalj katonái 2012 májusában az egykori harcmezők közelében vettek részt a „European Wind 2012" gyakorlaton. Valószínű, hogy a most használt útvonalak és hidak nem először voltak szemtanúi 39-es menetoszlopok vonulásának, bár a fárasztó gyalogmenetek helyett most hosszan kígyózó BTR-oszlopok jártak ugyanazokon a helyeken.

A gyakorlat egyik hétvégéjén a zászlóalj állománya felkereste az egykori harcok színhelyeit. Az olasz fél példásan őrzi a harcok, illetve az elesett hősök emlékét, nem tesznek különbséget az egykori ellenfelek között.

Redipugliában monumentális emlékmű őrzi több mint százezer olasz katona földi porhüvelyét. Az elesettek a szolgálati sorrendnek megfelelően nyugszanak hatalmas lépcsőfokokat formázó sorokban. A lépcsőkön felkapaszkodva óhatatlanul felötlött bennünk a gondolat: az itt nyugvók egy része pont a 39-esekkel szemben állva eshetett el, s mégis, unokáik a mieink sírjait is gyönyörűen ápolják, feledve a múltat. Az idő minden sebet begyógyít…

A sírok előtt a zsákmányolt ágyúk anyagából öntött tekintélyes méretű feliratok őrzik a nagyobb csaták helyszínének neveit, köztük Segeti települését is, mely minden hajdani 39-es baka számára egyet jelentett a véres ütközetek közötti pihenéssel. Ide vonták hátra ugyanis zászlóaljainkat a frontvonalból egy-két hétig pihenni, hogy aztán újra visszatérjenek a háború poklába.

Az olasz emlékműtől néhány kilométerre egy szép temetőben már a monarchiás sírok között keresgéltek katonáink magyar névfeliratokat. Bár idegenben a nevek betűiről lehullt az ékezet, egyértelműen felismerhettük katonaelődeinket.

A nap talán legmegkapóbb pontja a San Martinó-i múzeum és a Monte San Michele meglátogatása volt. Az előbbi településen egy lelkes helyi kutató szép tárlatot rendezett be a csatatéren ma is fellelhető háborús maradványokból. Az általa mutatott vázlatokból kiderült, hogy a múzeum melletti állásban egy alkalommal az ezred egy százada is állomásozott. Jó érzés volt elmagyarázni a helytörténésznek, hogy alegységünk itt harcolt. Az ezredtörténeti könyv térképén megjelöltük neki egykori állásainkat is.

Zászlóaljparancsnokunk átadott a múzeumnak egy, a 39-es címert ábrázoló kerámiát, amely azóta az egyik vitrinben kiállítva látható. Mivel sikerült beazonosítani az ezred egykori harcainak helyét, a terepet jól ismerő kutató néhányunkat autójával elvitt az egykori állásokba. Felemelő érzés volt egy olyan lövészárokban állni, melyben ugyanolyan 39-esek harcoltak, mint mi! Emlékül elhoztunk az árok mellvédjéből két szikladarabot, amelyeket a mi katonáink védtek, s melyek a mi katonáinkat védték az ellenség golyóitól. A két kő hamarosan a zászlóalj épülete előtt lesz kiállítva. A tervek szerint az egyiket a misszióba, gyakorlatra vonuló zászlóalj mindig magával fogja vinni, míg párja az épület előtti emlékmű mellett tiszteleg majd az elődök emlékének.

A San Michele tetején lévő védőállásokat bejárva katonáink megtapasztalhatták az olasz front sajátosságait. A magaslatot bíró fél könnyen beláthatta és belőhette a környező frontszakaszt. A lövészárkok egy részén nem látszik az elmúlt csaknem száz esztendő, gyakorlatilag ugyanúgy állnak, mint hajdanán. A mesterséges barlangokban járva elképzelhettük, mit éltek át a katonák az ellenség tüzérségi előkészítésében. A hegyet egyébként többek között az a debreceni 3. honvéd gyalogezred is védte, melynek emlékműve jelenleg a debreceni Kossuth-laktanyában található. Ki tudja, hányan vannak köztünk, akiknek dédapja pont ezen a helyen rótta ugyanezeket az ösvényeket, melyeken mi is sétáltunk… A magaslatról belátható volt az ezred által tartott frontszakasz, és a távolban megpillantottuk a ma már Szlovéniában található Fajti-Hrib hegyet is, melyet épp a 39-esek foglaltak el 1916-ban.

Már ott, az egykori csatahelyeken járva megfogalmazódott bennünk, hogy még vissza kell térnünk ide. A helyiek szerint lombhullás után jobban látszanak az állások − ezt mi májusban nem tudtuk kihasználni. A területet megismerve a jövőben célirányosabban kutatható majd egy-egy, a 39-esek által tartott vagy elfoglalt védőállás. Biztató a helyiek segítőkészsége, látszik, hogy sokan magukénak érzik a világháború itteni emlékeit. Általuk és általunk a 39-esek emléke fennmarad.