Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Országos Haditorna Versenyre készülnek a kadétok

Szöveg: Pálinkás Blanka őrmester | Fotó: Fejes Erika törzsőrmester |  2023. február 8. 10:00

Az MH 3. Területvédelmi Ezred 68. vitéz Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóalj Honvéd Kadét Programban résztvevő partneriskolái közül három megkezdte az idei Országos Haditorna Versenyre való felkészülést.

IMG-6728 (002)

Az együttműködés keretében a területvédelmi zászlóalj kijelölt állománya Szolnokon a Magiszter Óvoda, Általános Iskola, Középiskola, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fényes Adolf Szolnoki Tagintézmény; Karcagon a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium; Jászárokszálláson pedig a Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium kadétjai számára egészségügyi alapismeretek felkészítéssel és lézerlövészettel segítette az eredményes felkészülést az országos versenyre.

IMG-6726 (002)

Tavaly novemberben, a Karcagon tartott nyílt napra látogató, felvételi vizsga előtt álló diákok közül többen visszatértek megtekinteni a felkészülést, emellett a kadétok a már elsajátított alaki fogásokat is szívesen bemutatták a honvédelmi alapismeretek iránt érdeklődő nyolcadik osztályos tanulóknak. A programok végeztével a nap élménybeszámolóval zárult, ahol a diákok megoszthatták egymással a számukra legérdekesebbnek bizonyult pillanatokat. A felvételizők hatalmas érdeklődést tanúsítottak a látottak és hallottak iránt, amely még jobban megerősítette azon szándékukat, hogy a következő tanévben a karcagi Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégiumba nyerhessenek felvételt, és honvéd kadétként a középiskolai tanulmányaik során honvédelmi alapismereteket tanulhassanak.