Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összekovácsolódott a csapat

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy, Keviczki Gábor százados |  2010. december 22. 8:10

Az Afganisztánba készülő katonák felkészülési időszakának végén a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázison a PRT (Provincial Reconstruction Team / Tartományi Újjáépítési Csoport) tizedik váltásának zárógyakorlatán jártunk.

A felkészülési folyamatról Szloszjár Balázs alezredes, a PRT-10. tervezett parancsnoka elmondta, hogy szeptemberben és októberben zajlott az egyéni felkészítés a kiképzőközpontokban, a közel 250 fős kontingens november hatodika óta pedig a hajdúhadházi lőtéren dolgozik. Itt olyan tábort hoztak létre, amelynek munkakörülményei szinte teljesen megfeleltethetők az afganisztáni körülményeknek.

1595911822
Egy jól motivált, teljesen felkészült és összeszokott csapatról van szó, s ez véleményem szerint annak is köszönhető, hogy az állomány minden tagja itt töltötte ezt a hat hetet, beleértve a hétvégéket is. Együtt töltöttük a pihenőidőnket is, ez nagyon fontos egy missziónál, hiszen meg kell szoknunk egymás társaságát, ott viszonylag kis helyen leszünk összezárva – mondta az alezredes.

Hogyan épültek be a felkészülés időszakába az ön eddigi missziós tapasztalatai?

Két fő erőkifejtést sikerült megvalósítanunk ennek kapcsán: a valóságnak legmegfelelőbb környezetben hajtottuk végre a gyakorlatokat, és mindenki azt a feladatot csinálta, amit odakint is csinálni fog. Megítélésem szerint a társaság felkészült a feladat végrehajtására. A zárógyakorlat napjai pedig arra szolgáltak, hogy elöljáróink is megbizonyosodhassanak felkészültségünkről – tette hozzá a kontingens tervezett parancsnoka.

1595911822
A zárógyakorlat hetében Hajdúhadházon vendégeskedtek a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói.

Ez a látogatás segíti a kiképzésünket, bővítik a gyakorlati tapasztalatainkat. Az első napon elmondták mi lesz a feladatunk, aztán megismerkedtünk a bázissal és a biztonsági rendszabályokkal, majd részt vettünk az álájátszói tevékenységekben, most éppen lesállásból jöttünk vissza. Jó volt látni, hogy milyen jó közösség alakult ki a katonák között, milyen egységes és összetartó a csapat. Sokat tanultam itt – árulta el kérdésünkre válaszolva Szécsi Péter harmadéves hallgató, akinek elsődleges célja, hogy befejezze az egyetemet és aztán minél hamarabb külszolgálatot vállaljon.

Berdál Viktóriának már ismerősek a feladatok, mert már részt vett egy zárógyakorlaton alájátszóként.

Azért választottam a katonai pályát, mert mindig is sportos voltam, úgy gondoltam, ez fitten tart és kihívásokat állít számomra fizikailag és nyelvek szempontjából – mesélte.

Hány nyelven beszél?

1595911822

Angolul, franciául és dánul.

Mi a célja az iskola elvégzése után?

Szolnokon szolgál a párom, így én is szeretnék oda kerülni, aztán hamarosan én is egy ilyen missziós felkészülésen szeretnék részt venni.

Könnyen elfogadták az iskolatársai? 

Ők már megszokták, hogy nő vagyok, de én nem szeretem ezt hangoztatni. Ez egy férfias szakma, aki nőként ezt választja annak alkalmazkodnia kell. A gond akkor kezdődik, amikor új környezetbe kerülünk, ott általában furcsán néznek ránk – két lány jár a csoportunkba –, de aztán megszokják, hozzáállásunkkal, munkánkkal bizonyítjuk, hogy helyünk van a katonák között. Így egy idő után már nem nőként, hanem hallgatóként kezelnek minket.

Fotó: a szerzők felvételei