Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összevonják a szlovák katonai titkosszolgálatokat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. május 24. 15:08

Szlovákia két katonai titkosszolgálatának összevonását tervezi a szlovák kormány 2013 januárjától – derült ki a védelmi minisztérium tárcaközi egyeztetésre előterjesztett törvénymódosítási javaslatából.

Szlovákiában jelenleg a két katonai titkosszolgálat, a Katonai Védelmi Hírszerzés (VOS) és a Katonai Hírszerző Szolgálat (VSS) önállóan működik. A VOS főként elhárítási feladatokat lát el az ország határain belül, míg a VSS a határon túlról érkező információkkal dolgozik. A két szervezetet a törvénymódosítás alapján a jövő évtől összevonnák, s az egyesítés után Katonai Hírszerzés néven működne tovább.

A szlovák védelmi minisztérium a titkosszolgálatok jobb ellenőrizhetőségével, valamint a titkos információk kiszivárgásának megelőzésével és a titkosszolgálatokkal szembeni bizalom növelésével indokolja a változtatást. A szaktárca szerint a tervezett módosítás nem lenne kihatással a szervezetek struktúrájára és tevékenységére. A törvénymódosítási javaslat nem érinti a Szlovák Információs Szolgálat (SIS), a rendőrség és a többi hasonló feladatokat ellátó szervezet tevékenységi körét sem.

Címkéklőtér