Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összevont felkészítés Szentesen

Szöveg: honvedelem.hu |  2007. december 11. 10:16

A héten fejeződik be NRF (NATO Response Force – NATO Reagáló Erők) tizenegyedik váltásának összevont felkészítése Szentesen, a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljnál.

A kiképzést december elején – a tartalékként kijelölt állománnyal együtt – négy alakulat ötvenhat katonája kezdte meg. A résztvevők, még a felkészítés egy korábbi fázisában, saját alakulataiknál megkapták a szükséges egyéni és szakmai felkészítéseket. A mostani, két hetes kiképzés főleg elméleti jellegű oktatást ad a résztvevőknek: jogi, békefenntartási, határátlépési, pszichológiai ismereteket kapnak. Emellett a műveleti területen a médiákkal való kapcsolattartás, valamint a térképészeti és az egészségügyi ismeretek bővítése is fontos része a felkészítésnek.

A gyakorlati kiképzés során terepen történő tájékozódás kerül előtérbe, de emellett több lőgyakorlaton és kézigránát dobó foglalkozáson is részt vesznek.
A magyar katonák, a felkészülést követően, 2008 júliusától állnak majd készenlétben, hogy szükség esetén, a NATO kötelékében hajtsák végre feladataikat.